Zajos sikerrel zajlott le a fővárosi Akvárium Klubban a Zanzibar jubileumi koncertje. A negyedszázados fennállását ünneplő csapat jelenlegi formációjában: Terecskei Rita ének, Kovács András Donát dob, Fehérvári Attila basszusgitár, Sidlovics Ferenc és Antoni Arnold gitár felállásban lépett színpadra, hogy egy ötletes intrót követően bő két órában eljátsszák pályafutásuk kedvenc dalait.
Ezt is megértük! 25 éves lett a Zanzibar együttes, mely az ezredforduló egyik legfontosabb, meghatározó hazai bandájaként vonult be a zenetörténetbe. Persze ők sem találták fel a meleg vizet, inkább csak őszinte és találó szövegekkel, hiteles jó fazonokként jókor, jó időben robbantak be a köztudatba. Mikor már kezdett a Bokros-csomag okozta sokkhatásból magához térni az ország. Mikor már nagyon nagy igény volt a poppalettán is új arcokra. Mikor már nagyon kezdtek kiéhezni az emberek a hallgatható, gitáralapú, rockos, kellemes élőzenére. Mikor már tényleg nagyon elég lett az akkori popvilágra jellemző valótlanságokat vetítő fals dumákból.
Márpedig, ha a Zanzibar életművet egy szóban kéne jellemezni, akkor a „tartalmas” volna az ideális jelző. Ugyanis zeneileg is sokkal izgalmasabb dolgokat műveltek az akkori popbandáknál. Miként szövegileg is a földön járó, jó érelemben vett egyszerű emberek hétköznapi érzéseit, élethelyzeteit fogalmazták meg. Nyilván mindehhez jól jött még az EMI szerződés is, melynek szerencsére több lett a pozitív hozadéka, mint a negatív. Mert igaz ugyan, hogy bele kellett menniük pár kompromisszumba: egy időre például el kellett köszönniük az élő doboktól a hangfelvételeiken, miközben az illetékesek gagyi dance alapokkal dúsították fel, illetve rontották le a dalaikat – nézőpont kérdése; viszont országos terjesztésbe kerültek az albumaik, mellé pedig készíthettek egy rakat profi klipet és kapcsolódó CD-single kiadványt, melyek el is jutottak a tévékbe és a rádiókba. Nem beszélve arról, hogy a közös kiadónak köszönhetően személyesen is találkozhattak az Iron Maiden tagjaival. Ami azért minden valamirevaló rockzenésznél betonbiztosan bakancslistás program…
Szóval a multicégnek köszönhetően eljutott az emberekhez a Zanzibár zenéje. De azt már maguknak köszönhetik, hogy ott is ragadtak az emberek fülében a jó értelemben slágerré lett kompozícióik. Ugyanis a Zanzibar olyan mértékben találta el az akkori néplélek rezdüléseit, külön kifejezetten a külvárosok és a vidéki magyarság tömegeit, a csendes többséget, amire anno, apáik nemzedékében is nagyon kevesen voltak elhivatottak. Amire szinte csak az észak-pesti Kugli, a dél-pesti HIT együttes, illetve a szombathelyi Lord és a miskolci Edda volt képes.
Aztán a módszerváltást követően, a kétezres években a ceglédi gyökerű csapatnak ismét sikerült az, ami az átkosban a nagynevű elődöknek. Illetve kicsivel korábban a Venusnak és az Eszterlövészeknek pedig csak majdnem. Megjelent egy csajos frontemberű gitárzenekar, mely szabályosan berobbant a köztudatba a pop és a rock határán egyensúlyozó saját szerzeményeivel és sok éven át adta slágerek sokaságát a magyaroknak. Méghozzá egy olyan őszinte, laza, köznapi attitűddel, amire még ma is bárki rá tud csatlakozni. Miközben értelmes, sőt komoly dolgokról szólnak a dalaik, mégsem nyomnak agyon a lemezeik vagy a koncertjeik, mert szerencsére a szórakoztatásról sem feledkeznek el. Minderről 2024. szeptember 29-én az Akvárium Klub közönsége is megbizonyosodhatott, hiszen a Zanzibar 25 éves jubileumi koncertjén egy elég alapos keresztmetszetet kaphattunk Ritáék életművéből.
Őszintén bevallom, elfogult vagyok a Zanzibárral. Hitetetlen nagy szükség volna manapság is ilyen csapatokra. Akik a 2020-as évek kuglijaként, eddájakánt vagy bikinijeként megéneklik az aktuális, frankó dolgokat. Méghozzá alulnézetből – azokat az alapigazságokat, ahogy az átlagember megéli a hétköznapokat. Mindehhez pedig egyszerű, hiteles arcok is kellenek, akiknek nem száll azonnal a fejébe a siker. Akik nem felejtették el, hol nőttek fel, miután beköltöztek életük első pesti bérlakásába.
A Zanzibar tehát ontotta a slágereket, melyek a koncerteken mindig is jóval masszívabban szólaltak meg, mint a remix maxikon, vagy a klipeken. Elég csak egymás után végignézni, végighallgatni a 10 éves jubileumi koncertfilmet és a mellécsomagolt klipgyűjtemény DVD-t. Így hát miközben a könnyed rádiós zenékre vágyó közönségrétegben is gyorsan gyűltek a rajongóik, addig a koncerteken, főleg a fesztiválokon, a rockerek egy részét is sikerült megszólítaniuk.
A csúcsra valamikor 2003 környékén jutottak el. Mikor még bőven megmaradt mellettük, sőt még dinamikusan bővült is a popos rajongóréteg, de már időről-időre sikerült csatát nyerniük a velük szemben közömbös, szkeptikus vagy éppen ellenséges alteros, rocker és metalista közönség előtt is. Az olyan rendezvények, mint mondjuk a Népstadion kertben rendezett Sport Sziget Fesztivál, sokak fejében tett végre rendet, hogy nem minden rossz, ami a klipműsorokból folyik. Egy másik mérföldkő a 2008-as RockAréna volt, ahol a Zanzibar nemcsak, hogy állva maradt az évtizedes rocklegendák között, de nagy sikert is aratott. Megérdemelten. Azon a bulin is jelen voltam és jól hallottam, amint az átszerelés alatt a helyi véleményvezérek kimondták az övéiknek a nyilvánvalót: ez nem diszkó, ez egy dögös rockzenekar.
(Érdekes, hogy pont a minap keresgéltem pár korábbi sajtófotómat, mikor az egyik winchesteren szembejött a RockAréna 2 anyaga. Mondjuk csak az akkori webes felbontásra tömörített, lebutított fájlokat találtam meg. Sebaj, az egykori ePresso hírügynökségnél megjelent egy-két régi fénykép újraközlése, talán még így is érdekes lehet a lelkesen éneklő, énekeltető, rasztahajú Ritáról.)
Az ilyen bulik pedig legalább duplát értek, mint a törzsrajongók és hazai közönség előtt aratott sikerek. Azért is emlékszem vissza rájuk jó szívvel, mert végig drukkoltam nekik. Olyan jó lett volna, hogyha 2007-ben nem zajlik le a közrádió alteros irányba állítása, hanem inkább a Zanzibar, az Eszterlövészek, az Ideas, a Steel Orange, a Galapagos, a Venus, a Géniusz, a HitRock, az El-Sid, a De Facto, a Defender, a Mr. Basary Group, a Nomad és a többi hasonló, hallgatható soft rock, pop-rock, funk-rock csapatok dalai szólnak nap, mint nap az éterben. Ha az önsorsrontó ál-entellektüel narkós nyavalygás helyett inkább a való világ valós élethelyzetei és érzelmei kerülnek megjelenítésre. Melyek, ha kiutat nem is feltétlen tudnak mutatni, de együttérzést, együvé tartozást, közösségi élményt és támaszt annál inkább. Ennek ellenére a Zanzibar állta a sarat és jó néhány daluk stabilan beépült az összmagyar kultúrába, majd hamar hivatkozási alappá is váltak.
Minderre a Zanzibar 25 éves jubileumi koncerten is kaphattunk egy szomorkás, mégis felemelő példát. Mikor az Álmodj tovább kapcsán Rita elmesélte, hogy az egyik barátnője, a néhai Noémi még nagybetegen is elment a koncertjükre, mert még az utolsó erejével is velük akart lenni…
Néha érdemes abba is belegondolni, hogy a Zanzibárral nem csak a kétezres évek elejének hangulatait éltük át, hanem az akkori zeneipar kapitális baklövéseit is. Kezdve azokkal az úgymond másolásvédett CD-kkel, melyeket persze ugyanúgy átmásolt, aki akart, mint korábban is, viszont cserébe az idétlen korongok nem egy és nem két CD- és DVD-játszót tettek tönkre.
Szintén a technológia állatorvosi lovai voltak a korabeli honlapok, főleg a Flash-sel bolondított katyvaszok. Melyeket egy idő után már senki sem akart vagy tudott frissíteni. A letöltött verziók pedig nem nagyon, nagyon nem működnek a jelenleg épp modernnek számító böngészőkben. Hát elveszett egy rakat infó, plakát, fotó, demó és remix. Kivéve persze, ha a magamfajták gondosan le nem mentették és ki nem írták CD-re azokat. A jó múltkorában épp mutattam egy komoly gyűjtőnek egy ilyen Zanzibar remix gyűjteményt, aki teljesen el volt képedve, hogy jé, mik vannak. Pedig neki már 2000 környékén is volt internet hozzáférése. De ilyen az online lét, ilyen a digitális mocsár, ami nem vész el, az is elfelejtődhet. Míg, ami a polcokon van, szép katonás sorokban, az mindig rendelkezésre áll.
Szintén hatalmas öngólnak bizonyult a műsoros pendrive. A másolóbajnokoknak nyilván csak olaj volt a tűzre, még grabbelni sem kellett hozzá. Pénzt viszont jellemzően továbbra is csak azok a lemezgyűjtők adtak a zenéért, akik CD-ben utaztak. Persze, nekem is van Zanzibar pendrive-om. Nem tudom, hogy vajon működik-e még, mert sosem bontottam ki. Inkább csak betettem a vitrinbe az Őrangyal CD mellé, kicsit színesíteni a gyűjteményt… Pedig volt idő, mikor még értelmezhető mennyiségű tárhelynek számított 1 GB, de akkor sem tudott megkísérteni a dolog. Inkább vettem a boltban egy másikat a céges adatoknak.
Az évtized végéig még majdnem kitartott a lendület, de a koncerteken már egy ideje érezhető feszültség csak kiforrta magát, így a 10 éves jubileumi koncert után nem sokkal megbomlott az egység és kezdetüket vették a tagcserék. A magam részéről az újabb tagokat is kedveltem a zenekarban. Például a Liszivel és Jülek Tomival felálló formációt, mely után hivatalosan csak egy dal maradt. Miként a Cséry korszakot is komáltam. De be kell ismerni, hogy a Zanzibar kétgitáros felállásban az igazi. Így a 2017 utáni felállások adták, adják vissza a leginkább az eredeti Zanzibar hangulatot. Élőben legalábbis feltétlen.
Ezért, bár egy jubileumi nagykoncert esetén mindig felmerülhet, hogy ki melyik régebbi tagot látná szívesen a színpadon, de a 25 éves Zanzibar nagykoncerten mégsem volt ilyenfajta múltidézés. Helyette inkább Doni fiát, Kovács Benedeket hívták fel egy kicsit gitározni. Illetve a László M. Miksával és Bodnár Tiborral ladánybenésített Zanzibar, a mögöttünk hülyéskedők szerint „Zanzibár 27 zenekar” váltott át némi kis reggae-be, majd skába.
A setlista egyébként oly annyira átfogónak bizonyult, hogy nemcsak a stúdióalbumokról csendültek fel a kötelező darabok, de még azokon túl is válogattak a jól ismert slágereikből. Nagyon ideje volna már egy új Zanzibar albumnak. Ha másnak nem, legalább egy válogatásnak, ami összegyűjti az időközben itt-ott-amott elhullajtott újabb szerzeményeiket. A jubileumi koncert felvételéről már nem is beszélve.
Mindenesetre jó volt látni, hogy milyen örömmel és lelkesedéssel játszottak mindannyian. Doni és Rita, a két, mindvégig fedélzeten maradt alapító pedig még egy rendhagyó dob-duettel is megörvendeztette a közönséget. Nagyon jó, hogy egy ilyen gazdag életmű után sem égtek ki, hogy 25 éve örömei és megpróbáltatásai után is bőven van még spiritusz a csapatban. Pedig az EMI-nak azóta már rég vége van. A médiahelyzet is radikálisan megváltozott. Messze nem a magvas gondolatokat közlő, igényes rockzene javára. Ráadásul a koncertlehetőségek is beszűkültek. Mégis nyomják. Az aktuális társaikkal vállvetve, őszintén, örömmel, mosolygósan.
Megsüvegelendő, hogy ennyi változás és megpróbáltatás ellenére is kitartottak. Amolyan rock and roller keljfeljancsiként mindig, minden helyzetből felálltak. Majd felesleges sztárallűrők nélkül ment tovább a banda a maga útján.
Így aztán a Zanzibar nemcsak őszinteségében, egyszerűségében, sallangmentességében, hanem kitartásban, állhatatosságban és az újrakezdéshez szükséges erőgyűjtésben is érvényes példakép lehet.
További sikerekben gazdag 25 évet kívánunk a Zanzibar együttesnek!
2008-as fotók: Jozé / ePresso Online Felsőoktatási Hírügynökség
2024-es fotók, illetve fotógaléria: Dávid Zsolt / Rockinform Média
