- Veszprém, História Kert, Veszprémfest 2026. 07. 16.
Vártunk rá egy évet, végre ideért, lejátszott egy koncertet, elbűvölt mindenkit. Most sokan azt gondoljátok, jön egy kritikátlan ömlengés, de nem. Higgyétek el, én vagyok az, aki a leginkább ellenzi az ilyen hozzáállást, de ez a koncert tényleg mélyen megérintett – magasan és mélyen, jelen esetben a két szint közt semmilyen minőségi különbség nincs.
Beth Hart odatette magát – nem kicsit. De ő ilyen: neki a legmélyebbről jön a zene, mindezt meg akarja osztani, mi több, rá akarja zúdítani közönségére. Ez most is így volt, ez sikerült is száz százalékban. Semmi hatásvadászat, semmi mesterkélt jókedv, semmi álszenteskedés, csak felemelte a publikumot, aki két órán keresztül ott volt vele abban az elképesztő magasságban.
Kijött a színpadra és ránk zúdította a lelkét. Mindezt úgy, hogy nem tört ki belőle a vadmacska-szellem – bár én nagyon vártam -, egyszerűen egy átlagos nyári ruhában mezítláb kisasszézott egy tündér, aki azért nem az a jótündér-típus, kicsit karcos, kicsit dögös, kicsit eredeti. Ja nem, nagyon eredeti! És nagyon-nagyon szeretjük.
Ő is az a történetmesélő énekes, aki társalog a közönséggel, nem csak a kis személyes történeteivel, melyeket a dalok közt osztott meg velünk, hanem a magukkal a dalokkal is. Kendőzetlen módon őszinte, legyen szó szerfüggéséről, mentális problémáiról, szerelemről, szakításról, csajokról, pasikról, a két nem összeütközéséiről, vagy egy görbe estéről. Előjött a szó Joe Bonamassáról, aki tavaly járt a fesztiválon, akivel három stúdióalbumot vettek fel közösen és George Floyd-ról, aki Amerikában a rendőri brutalitás áldozata lett. Emlékére letérdelve énekelt.
Nem szimplán énekel, eljátssza a dalokat a hangjával, a mozdulataival. Színházat teremt, ahol díszletek a hangszerek, az erősítők, a fények. Azt nem lehet megtanulni, ahogy ő bánik a hangjával (még a capellában is megmutatta azt), és ez bőven elég, több mint elég. Most végig mehetnék a dalokon egyenként, mit hogyan énekelt, írhatnék a hangzásról, a látványról, de sokkal fontosabb ő, akinek a jelenlététől egy pillanatig nem lehetett megszabadulni ezen a veszprémi estén. És mondom, még úgy is magával ragadott, hogy most mellőzte az őserejű éneklést, amiben ő szintén nagyon erős. De csodálattal hallgattam ezt a hibrid muzsikát, aminek építő elemei a blues, a jazz és a soul.
Bár sokan Janis Joplinhoz hasonlítják tehetségét, én inkább eltekintenék az ilyen hangzatos, de teljesen célt tévesztett megnyilvánulásoktól. Más korban járunk, a múltba révedni nem helyénvaló álláspont. Egy biztos, hogy ő jelenkorunk egyik legmeghatározóbb, legnagyobb hatású énekese, akinek hatása, tehetsége nagyon is látható a kortárs művelődéstörténet folyamában.
A mögötte álló zenekar nagyszerű munkát végzett. (Jon Nichols – gitár, Tom Lilly – basszusgitár, Bill Ransom – dobok) Nem tolakodtak az előtérbe, profi módon biztosították a zenei alapokat, nem akarták mindenáron megmutatni technikai tudásukat. Tom Lily személyében egy multi- instrumentálista muzsikust ismerhettünk meg, aki alaphangszeré időnként nagybőgőre cserélte, vagy ha Beth éppen nem a zongoránál énekelt, ő ült a billentyűk mögé. Jon Nichols, aki már Pakson is ott volt 2015-ben, néhány nagyszerű bluesfutammal örvendeztette meg gitárján a nagyérdeműt.
Nem szokványosan zárult a koncert. Beth csordultig telt szívvel köszönt el a tomboló közönségtől, egyszer csak felhangzott a Pantera Walk című opusza és az énekesnő Phil Anselmo öblös vakkantásai közepette lesétált a színpadról. Ezt nem láttuk-hallottuk jönni.
2015 után Beth Hart újra beköltözött a lelkünkbe, és nehéz tőle megszabadulni. Sőt, nem is lehet, én már hosszú évek óta nem tudok, de nem is akarok. Szükségem van erre a csiszolatlan gyémántra ott belül, aki megérinti, megsimogatja vagy felszántja a lelkem. A tavalyi halasztás miatt egy évet kényszerűen vártunk a koncertre, de megérte.
Sinner’s Prayer / Love Gangster / If I Tell You I Love You / Thru the Window of My Mind / Tell ‘Em to Hold On / Machine Gun Vibrato / Bang Bang Boom Boom / Mean Ole Man of Mine / Rub Me for Luck / Crashing Down / Baddest Blues / I’ll Take Care of You / Delicious Surprise /Sick / I’d Rather Go Blind / War in My Mind //
Walk Around Heaven All Day /Don’t Call the Police
Köszönjük, Veszprémfest!
Fotók: Kárpáti Zoltán
