2xLP, CD+3D60 CD, CD, 2xBlu-spec CD – Sony / Columbia 2010
LP, CD, Blu-spec CD2 – Sony 2023
A Metallic Spheres korongok története egészen 2009-ig nyúlik vissza, amikor is David Gilmour (Pink Floyd), Bob Geldof (Boomtown Rats), Chrissie Hynde (The Pretenders) és Gary McKinnon skót hacker felvették Graham Nash Chicago / Change The World című számának, pontosabban számainak új verzióját.
A Crosby, Stills, Nash & Young egykori slágerét McKinnon szorult helyzetére való felhívás céljával, illetve az USA rendszereit feltörő rendszergazda megsegítésére dolgozták fel, akit az Egyesült Államoknak kellett volna kiadni, de a britek ellenálltak. Garyt azzal vádolták, hogy 2001 februárja és 2002 márciusa között közel száz amerikai katonai és NASA számítógépet hackelt meg. Viszont az Egyesült Királyság illetékesei azzal érveltek, hogy McKinnon kiadatása olyan nagy kockázattal járna, hogy akár véget is vethet életének, ezért a kiadatása összeegyeztethetetlen McKinnon emberi jogaival.
I. Metallic Spheres 2010
Miután Martin Glover „Youth” producer és Alex Paterson, a The Orb együttes tagja, akik szintén támogatták McKinnont, felkérést kaptak egy remixre az új változatból, megkérdezték Gilmour-t, hogy közreműködne-e további gitárrészekkel a The Dreaming Cave-ben, Youth stúdiójában. David igent mondott és elkezdődött az alkotás.
„Egy napot töltöttünk Daviddel a stúdióban, csak bedugta a gitárját, elkezdett játszani, majd egy huszonöt perces track lett az eredmény.” – Youth
„Miután Dave elment, azt gondoltam, jó sok csavar és fordulat van ebben a jamben, kinyújthatnánk, hozzárakhatnánk néhány dolgot, amivel egy 50 perces albumot is készíthetnénk belőle…” – Youth.
Úgy is lett. Aminek a végeredményét 2010. szeptember 29-én vehették kezükbe, illetve tehették fel a HiFi berendezéseikre a The Orb és a Pink Floyd rajongói. A Metallic Spheres névre keresztelt album két, egyenként ötrészes szvitből áll. Sajnos az anyag még jóindulattal befogadva és minden zsenialitását készségesen elismerve is minimum zavarba ejtő hallgatnivaló.
Részint, mert az album bár javarész ambient és elektronikus, mégsem az Orb korábbi munkáira emlékeztet, hanem inkább megpróbál Vangelis lenni. Ami nagyon nem áll jól neki. De a lemezen hallható elektronikus témák legjobb pillanatai sem az anyazenekarra hajaznak, hanem inkább a Tangerine Dream gyengébb lemezeinek, felejthető pillanataira. A filmzene-szerű részek pedig simán csak egy-egy rossz Recoil másolatnak tűnnek, valamint nagyon félresikerült Philip Glass epigonkodásnak. Egy különös katyvasz, ami annak ellenére sem áll össze, hogy néhol kifejezetten élvezetes. Nagy kár, mert így a Gilmour-hoz hozzápakolt elektronikus részeknek nagyon nincs egyénisége és egyedi arculata.
Az akkord-bontogatós, akusztikus gitáros, illetve az egyéb elektromos- és slide-gitársávok uralta részek viszont hozzák a klasszikus Pink Floyd hangulatokat és ízeket. Valamint Marcia Mello bevonása is kifejezetten jót tett az anyagnak. Kár, hogy csak rövid ideig élvezhetjük a gitározását. Viszont az alkotók szándékaitól eltérően nem is annyira a Wish You Were Here album köszön vissza, hanem inkább az Atom Heart Mother, azon belül is a Fat Old Sun és az Alan’s Psychedelic Breakfast nyugis, merengős, illetve pasztorál jellegű folkos hangulatai. Vessük csak össze, mondjuk a Metallic Side harmadik, Black Graham című részét, a Sunny Side Up-pal, az Alan’s Psychedelic Breakfast második tételével.
Míg a Spheres Side szvitet nyitó Es Vedra meg inkább a négy évvel később befejezett The Endless River lemez bizonyos szintetizátor dúsabb részeire, illetve Rick Wright Broken China című, négy szvitből álló albumának tételeire emlékeztet. Utóbbi párhuzam persze ismét adja magát, mint ihlető forrás, hiszen annakidején a The Orb készítette a Broken China kampányához tartozó Runaway maxi A-oldalán hallható remixeket.
A kettős Graham Nash szerzemény szövege és dallama, mint a közös projektet elindító alapmű, persze a Metallic Spheres mindkét szvitjében, mindkét „oldalán” visszaköszön valamilyen formában. De azok is inkább csak ambient, house szinten érzékelhetők, mintsem amit egy akusztikus vagy rockzenéken edződött füllel, jóval direktebben várna egy farmeres-bőrös rocker.
Amik viszont a 2010-es lemezen mindezeken túl is abszolút megdöbbentőek, az egész zenei szövetből kilógó és a többi hallgatnivaló fényében teljesen indokolatlannak tűnő énekes részek.
Furcsa érzés, hogy mikor az ember egy kicsit már kiengedné magát, a gyakran monoton, kifejezetten meditatív jellegű muzsika hatása alá kerülve, egyszer csak durván beköszön valami furcsa énekes rész, ami sem nem kapcsolódik az „utazós” zenéhez, sem nem ellenpontozza kellőképpen az addig történteket. De annyira nem is ébreszt fel, hogy aztán zászló a kézbe és irány az utca, majd Táncsics, akarom mondani McKinnon kiszabadítása…
Mint amit a Spheres Side negyedik tétele, a Chicago Dub kívánna üzenni, ami üzenet pedig a Chicago szövegéből lett, szinte soronként átollózva…
Szóval 2010-ben kaptunk egy felemás albumot, gyengébb és jobb pillanatokkal. Utóbbiak elsősorban David Gilmour slide-gitárjához és Marcia Mello akusztikus gitározásához kötődnek. Leginkább miattuk érdemes újrahallgatni az eredeti Metallic Spheres korongokat.
A The Orb featuring David Gilmour Metallic Spheres albuma fizikailag három formátumban: dupla LP-n, hagyományos audio CD-n és 3D60 CD-n került a boltok polcaira. Valamint digitálisan is megjelent. Az iTunes-on, egy funkciótlan bónusszal: a Cult Of Youth Ambient Mix parts 1 & 2 alcímű öt és fél percre csonkított, szerkesztett változatával kiegészítve.
A fekete frontborítójú normál CD, és a kissé színes, de alapvetően szintén fekete borítós dupla LP műsora teljesen megegyezik. Mely a következőképpen néz ki:
Metallic Spheres 2LP:
LP 1 – Metallic Side suite:
Side A:
1. Metallic Spheres
2. Hymns To The Sun
Side B:
3. Black Graham
4. Hiding In Plain View
5. Classified
LP 2 – Spheres Side suite
Side C:
1. Es Vedra
2. Hymns To The Sun reprise
3. Olympic
4. Chicago Dub
Side D:
5. Bold Knife Trophy
A fekete borítós CD és a dupla CD-s fehér kiadványban helyett kapott 3D60 CD pedig két-két tracket tartalmaz, a szvitek anyagát egyben, viszont eltérő hosszúságban. Íme:
Metallic Spheres CD:
1. Metallic Side (28:41)
a, Metallic Spheres
b, Hymns To The Sun
c, Black Graham
d, Hiding In Plain View
e, Classified
2. Spheres Side (20:12)
a, Es Vedra
b, Hymns To The Sun reprise
c, Olympic
d, Chicago Dub
e, Bold Knife Trophy
Metallic Spheres 3D60 CD:
1. Metallic Side (29:50)
a, Metallic Spheres
b, Hymns To The Sun
c, Black Graham
d, Hiding In Plain View
e, Classified
2. Spheres Side (20:20)
a, Es Vedra
b, Hymns To The Sun reprise
c, Olympic
d, Chicago Dub
e, Bold Knife Trophy
Maguk a kiadványok csúcsminőségű prémium hanghordozók. A 180 grammos dupla LP az utolsó kiadások egyike volt, mely még a vinil reneszánsz és a felfokozott érdeklődést megelőző gagyi-dömping előtt készült. Nem csak szép, de hozzáértésről is tanúskodik, ami néhány kivételtől eltekintve pont az ellenkezője annak, amivel napjaink kiadásai és újrakiadásai kapcsán tömegével tapasztalhatunk.
A dolog eleve azzal indul, hogy a közel harminc perces Metallic Side-ot nem erőltették fel az első lemezoldalra, hanem inkább egy dupla változat készült, ahová nemcsak elegendő hely, de profi vágómérnök is akadt, aki a lehető legjobb akusztikai élmény igényével tudta elrendezni a sorozatgyártásra szánt sávokat. Mindez persze mit sem ért volna megfelelő alapanyagok és a lemezre szánt professzionális masztering nélkül. De ugye Youth produceri munkája, valamint Paterson és Gilmour magas hangminőség melletti elkötelezettsége, még 2010-ben is biztos garancia volt arra, hogy a korongok nagyon rendben lesznek, a hőskorszak referencia kiadványaihoz mérten is jól fognak szólni.
A poszter-melléklet megint csak méltó a főhősök előéletéhez. A letölthető digitális bónusz meg ugye ugyanúgy a korszak egyik jellemző parasztvakítása volt, mint a többi digitális hókuszpókusz. A letöltő kód és a link „természetesen” már rég nem él. Legyen ez intő jel a többi, csak a netre pakolt tartalommal kapcsolatban is! Egy szemhunyás és már el is tűnt az online kínálatból. Míg a vitrinjeinkben gondosan őrzött, préselt eredeti hanghordozók jó eséllyel javarészt minket is túl fognak élni.
A Metallic Spheres alkotói magját jelentő trió magas hangminőség melletti kiállásáról szól a dupla CD-s változatban található 3D60 korong is, melyhez megint csak önálló mix és saját masztering készült. Az akkor új formátum, a nevének megfelelően háromdimenziós, 360 fokos hangélményt kínál. Melyhez már csak egy minőségi lejátszót, erősítőt, kábelezést és persze professzionális fejhallgatót kell társítani, hogy teljes legyen az egész albumon át tartó unikális hangélmény. Ami messze túlmutat a korábbi quadrofon vagy surround hangrendszerek kínálta térhatáson. Lévén, hogy nem csak elöl és hátul, hanem alul és fölül is szól, valamint ezek végtelenszámú variációja is markánsan jelen van a keverésben.
Sajnos a 3D60 formátum nem terjedt el. Előbb megölte a letöltögetős, illegális másolgatós mentalitás, valamint az azzal kéz a kézen járó hangtechnikai mélyigénytelenség. Mire meg az üzleti élet vezetői számára is kiderült, hogy maradt egy szűk réteg, amelyik mélyen beásta magát és makacsul őrzi a lángot, akik tudnak és akarnak is a high-end hangminőségért fizetni, már csak a Blu-ray maradt a felszínen. Így hát az Atmos lett az uralkodó formátum a térhatású hanganyagok piacán. Megint eltűnt valami, ami hiába volt jó és ráadásul meglehetősen olcsó is, nem kellett a tömegeknek.
Azonban a szívós japánok kitartóan ragaszkodnak a maguk fejlesztéseihez, melyek általában sokszorosan jobb minőségűek, mint az európai vagy amerikai hanghordozók. Így a dupla verzió, a dupla LP borítóját alapul véve, mégiscsak megjelent a náluk favorizált Blu-spec CD változatban is. Ráadásul két bónusz videóval és két extra audió trackkel: A The Cult Of Youth Ambient Mix immáron teljes, 13:27 perces változatával, valamint a Hymns To The Sun 3D60 mixének szerkesztett, mondjuk úgy, hogy rövid rádiós verziójával.
II. Metallic Spheres In Colour 2023
Tizenhárom évvel később a The Orb aktuális legénysége újra elkezdett dolgozni az anyaggal.
„Metallic Spheres In Colour ötletét az adta, hogy Alex Paterson többet is ki tudott volna hozni az első verzióból, de nem igazán volt rá lehetősége, mert az volt a filozófiánk, hogy a Blade Runnerhez hasonló zenét készítsünk. Olyat, mint amikor a filmzene találkozik a Wish You Were Here-rel. Szóval, megkérdeztem tőle, hogy miért nem keverjük át és csináljuk meg úgy is, mint egy Orb-klasszikust?” – nyilatkozta Youth.
Mondjuk, ha teszem azt, valami csoda folytán engem is megkérdeztek volna, már 2009-ben is simán bemondom, hogy: felejtsék el, mert lehetetlen! Még maguknak a Pink Floyd tagoknak sem sikerült soha többé a Wish You Were Here magasságait megugraniuk. Legközelebb egyébként a már említett Rick Wright került hozzá, szólóban: zeneileg a Wet Dream, koncepcionálisan pedig a Broken China albumával. De a szövegek és a hangszeres sávok egy része már messze elmaradt a Pink Floyd színvonaltól. Aki pedig azt gondolja, hogy a Wish You Were Here címadójának nagyon is evilági visszavágyódása, a Have A Cigar cinikus dühe, vagy mondjuk a Shine On You Crazy Diamond nyolcadik tételének lassú funkyja nem oltaná ki csípőből, gyakorlatilag azonnal a Blade Runner különleges atmoszféráját, az még nem nézte meg elégszer Ridley Scott remekművét.
Mindenesetre Paterson-ék jól tették, hogy újra belevágtak. Ugyanis szinte az összes, a korábbiakban már ecsetelt zavaró tényezőt sikerült orvosolniuk. Aztán, hogy ez tényleg csak azon múlt, hogy eltérő koncepciót valósítottak meg, ami jóval közelebb áll a saját stílusukhoz, irányultságukhoz, tehetségükhöz és képességeikhez, vagy hogy az Orb azóta csatlakozott új tagjának, Michael Rendall-nek a bevonása volt a főnyeremény, csak a Mennybéli Magasságos tudhatja. Rendall mindenesetre billentyűsként és társ-producerként is egyaránt remekelt, igen jól kiegészítve alkotótársait.
A Metallic Spheres In Colour album két új szvitje ezúttal már nem tartalmaz alcímeket, altételeket. Rövidebb is lett, főleg az első etap. De nem úgy, hogy kivagdostak volna belőle darabokat, hanem inkább úgy, hogy új részeket építettek David Gilmour slide-gitározásának általuk felhasznált részei köré. Jóval kevesebb az énekelt rész, ami kevés maradt, az viszont már nem lóg ki és nem idegesítő. Ezúttal inkább narrátorral váltották ki a művészi mondanivalójuk szóbeli közlését.
Így már az elektronikus zenei részek is jóval egységesebbek, mint korábban. A két hosszú dalfolyam részeként is végig értelmezhetőek maradnak. Ráadásul végre önazonosak, ami nem egy utolsó szempont egy olyan nagy múltú, gazdag diszkográfiával rendelkező, ikonikus brigád esetében, mint az Orb.
A végeredményt illetően elmondható, hogy a Metallic Spheres In Colour nem az előző közös album, a Metallic Spheres remixe. De még csak nem is a remake-je, legalábbis abban az értelemben biztosan nem, hogy a korábbi kompozíciókat játszották volna fel újra.
Leginkább egy új lemezanyagról beszélhetünk, mely nyomokban tartalmaz részeket a Chicago / Change The World single és a 2010-es dupla LP hangsávjaiból, de ennek ellenére is önálló személyiséggel rendelkezik, mely sokkal inkább visszatükrözi Gilmour, Paterson és Youth ábrázatát, mint elődje.
Az ezúttal már The Orb and David Gilmour néven futó, alaposan átszerkesztett, sőt újragondolt és részben újrajátszott anyag így viszont csak nagyjából kétszer húsz perc lett. Tehát elfért egy vinil lemezre. A Metallic Spheres In Colour LP –elődjéhez hasonlóan- szerencsére még mindig messze kiemelkedik az aktuális mezőnyből, a modernkori lemezkiadás olyan kimagasló igényességű előadói mellé felsorakozva, mint a Djabe, a Gentle Giant, a Jethro Tull, a King Crimson, a Mezzoforte, a Special EFX vagy a Yes.
A kihajtható poszter-melléklet pedig remekül illeszkedik az új verzió arculatába, szinte szerves részét képezi az alkotásnak. Jólesik zenehallgatás közben nézegetni.
A digipak csomagolású normál CD-n túl ezúttal is megjelent egy speciális japán változat. Azonban kivételesen mindenféle extra vagy bónusz nélkül, viszont most már a továbbfejlesztett, úgynevezett Blu-spec CD2 formátumon. A bónuszok hiánya azért is meglepő, mert David Gilmour három előzetesként kiadott digitális single segítségével is promótálta az új albumot, amik simán felfértek volna még az optikai korongra.
Metallic Spheres In Colour LP:
Side A:
1. Seamless Solar Spheres Of Affection Mix
Side B:
2. Seamlessly Martian Spheres Of Reflection Mix
Metallic Spheres In Colour CD:
1. Seamless Solar Spheres Of Affection Mix (20:07)
2. Seamlessly Martian Spheres Of Reflection Mix (19:44)
Összességében egy kompaktabb, ütősebb, egységesebb, egyértelműbb albumot tettek le Patersonék az asztalra, mint tizenhárom évvel korábban. A 2023. szeptember 29-én publikált Metallic Spheres In Colour akár az év lemezének is számíthat az electro ambient műfaj rajongói körében.
De David Gilmour és a kései Pink Floyd szerelmesei is bőven megtalálhatják a számításukat. Leginkább persze azok, akik kifejezetten szeretik az olyan finomságokat, mint amiket például a Signs Of Life, a Terminal Frost, a Cluster One, a Marooned, a Soundscape, a Castellorizon, a Red Sky At Night, a Then I Close My Eyes, a Things Left Unsaid, az It’s What We Do, az Ebb And Flow, a Sum, a Skins, az Unsung, a The Lost Art Of Conversation, a Night Light, vagy mondjuk a Beauty felvételei rejtenek magukban. Érdemes párszor megpörgetni. A dupla Endless River-höz hasonlóan, bizony meg kell érte dolgozni. A Metallic Spheres In Colour felületes fazonoknak nem adja könnyen magát. De annál inkább meghálálja a törődést és az odafigyelést.
