Még mindig cseng a fülem, kicsit fáj a nyakam, és büszkén vállalom, hogy másnap is még feketében jártam – mert ez az élmény megkövetelte a jelenlétet… És ez a metálcunami porrá zúzott minket csütörtök este Csepelen.
A Machine Head július 24-én megállt Budapesten, és olyan koncertet pakolt le a Barba Negra Red Stage-re, hogy azóta is füstöl a lelkem. Az új lemezük, az UNATØNED bemutatóturnéja amúgy is masszív ígéret volt, de amit itt kaptunk… az egy minifesztivál lett metálos szívdobbanásokkal, izzó riffekkel, és hatalmas felfújható kalapácsokkal. Igen, az is volt ám! De ne szaladjunk ennyire előre!
Már a kezdés is patent volt – Fear Factory percre pontosan robbantotta be a színpadot. Milo Silvestro egy puszta energiabomba volt, egyáltalán nem érződött rajta, hogy a banda újoncaként még tanulnia kéne ezt a szerepet. A fiúk brillíroztak, és előszedték a nagy klasszikusokat, de hoztak pár új cuccot is az új albumról, amitől mindenki csak még jobban belendült. Nem is kívánhattunk volna jobb startot, nem csoda hát, hogy a közönség csak úgy futott a színpadhoz, amint felzendültek az első hangok.
Azután jött a pillanat: A Machine Head úgy lépett elő, mintha egy egész hadsereget hoztak volna magukkal. Robbant a pirotechnika, és az este fő attrakciója konkrétan mindenhogy leolvasztotta az arcunkat. A lendület? Megállíthatatlan. Robb Flynn és a többiek úgy játszottak, mintha az életük múlt volna rajta – és hát… nekünk meg az élményünk múlt ezen.
Imádtuk, amikor a tömegbe óriási felfújható kalapácsokat dobáltak, és a megható pillanat is elérkezett az est folyamán, amikor Ozzy Osbourne-ra emlékeztünk. A zenekar pedig most is tartott egy aprócska kis lelki terápiát, hogy érezzük, nem vagyunk egyedül a legnehezebb pillanatokban sem. Hát mi ez, ha nem igazi közösség?
A metalheadek pedig minden korosztályból megjelentek: volt ott tündéri kiskamasz csajszi is, meg igazi tetkós, bőrdzsekis metál ladyk, akik talán már a 90-es években is ott tombolhattak a frontvonalban. És ami a legjobb: mindenki egyenrangú része volt ennek a rituálénak.
Egy ponton az eső is eleredt, de ez senkit sem zavart. Csak ültünk vagy álltunk és tovább beszélgettünk régi és új ismerősökkel. Mert ezek azok az esték, amikor mindenki tudja, hogy egy nyelven szólunk – riffekben, üvöltésekben, és mélyről jövő nevetésekben is.
Az egyetlen probléma – mint ahogyan azt már a koncert előtt megtudhattam néhány aggódó, helyben már rutinos rajongótól –, a hangosítás volt, amire már jó előre panaszkodtak is a népek. Sajnos a jóslatuk igen hamar beigazolódni látszott, és továbbra is rejtély maradt számunkra, hogyha ez a visszajelzés folyamatosnak számít, miért nem tudnak tenni ellene végre valamit… Ám a Fear Factory és a Machine Head hatékonyságát jól mutatja, hogy még így is több, mint jó volt a koncert, és legközelebb talán igazán hallunk is belőle valamit.
Mindenesetre ez egy emlékezetbe karcolt szeánsz volt. Egy baráti mini metálfesztivál, ahol a Machine Head újra bebizonyította, hogy miért nem lehet őket kihagyni, ha igazi zúzást akarsz látni. És remélhetőleg máskor már hallani is jól lehet majd ezt!
Szóval köszi, srácok – és köszi a metál közösségnek! Legközelebb ugyanitt, ugyanilyen hangosan!
Fotók: Dávid Zsolt
