„A Húrokon írt történelem eheti vendége Dorozsmai Péter. Az epizód először az M5-ön 2026. július 4-én, szombaton, 15.30-kor kerül adásba és ugyanebben az időpontban tesszük közé a vágatlan beszélgetést a Youtube-on.”

A ritmus nagymestere. Még a konzervatóriumba a jazztanszakra járt, amikor elhívta a Korál együttes dobolni. Később játszott az East-ben, sőt ő ütötte a ritmust Ákos zenekarában is. Gyerekkorától érdekelte a fizika, így nem meglepő, hogy a rendszerváltoztatás korszakában saját stúdiót hozott létre. A zeneipar minden területe érdekli, a zenei rendezéstől a hangszerelésen át, a stúdiómunkától a produceri feladatokig. És minden zenésztársa végtelen kedvességgel beszél róla. A Húrokon írt történelem vendége: Dorozsmai Péter.

Rockinform – 2024: „Díjat alapított a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete (SZERZŐK), és most –január elején- három, régóta magas színvonalon alkotó művész munkáját ismerte el. Példakép kategóriában Dorozsmai Péter dobos, hangmérnök, producer kapta a díjat… A példakép kategóriában az egyesület elnöksége nevezett meg három jelöltet, majd közülük szavazta meg a győztest a tagság. A legtöbb voksot Dorozsmai Péter zenész, producer, zeneszerző, hangmérnök, a Korál, és az East és az iLand zenekarok dobosa kapta.

– Nagyon megtisztelő a díj, köszönöm szépen. – mondta el Dorozsmai Péter. – Édesanyám arra nevelt, hogy szorgalommal érjek el sikereket, és amiben tudok, segítsek másokat. Így cselekedtem eddig, és eztán is így fogok.”

Paya 2017-es, Móczán Péterrel készült interjújából egy rövid részlet: „Dorozsmai Péterrel és Oláh Alival az 1986 című lemezünk stúdiófelvételén dolgoztunk először együtt, ahol már Homonyik Sándor énekelt velünk.„

Facebook: Húrokon írt történelem
Instagram: @hurokonirttortenelem
TikTok: @hurokonirttortenelem