„A Húrokon írt történelem eheti vendége Gerendás Péter. Az epizód premier az M5-ön lesz, szombaton (november 7.) 15.30-kor. A vágatlan beszélgetés ugyanebben az időpontban debütál a youtube csatornánkon. 

Első zenekarával dél amerikai zenét játszott. Az LGT angliai turnéján kísérőzenészként rockot. Elvégezte a jazz tanszakot, és alaposan megmerítkezett a színházi zenében – színpadi alkotóként és zeneszerzőként egyaránt. Most azonban egyedül érkezett, mint mindenki, ebbe a fotelbe beszélni az életéről. A középkori vándorzenészek, a mesemondók örököse ő.
A Húrokon írt történelem vendége: Gerendás Péter.”

Részlet egy korábbi -2022-es- koncertajánlónkból:

„Gerendás Péter Liszt-díjas (1994) zeneszerző, gitáros–énekes előadóművész, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja, aki rendszeresen ír dalokat pályatársainak is. Koncz Zsuzsa és Zorán lemezein, Bródy és Dusán szerzőtársaival évek óta jelennek meg szerzeményei. Zenéjét leginkább a lírai, latin és rock dallamok jellemzik, de közel áll hozzá a jazz is. Számos zenei díj tulajdonosa: 1999-ben az év énekeseként eMeRTon díjat, az év zeneszerzőjeként pedig Huszka Jenő-díjat kapott. 2004-ben egyedi hangvételű szerzeményeiért és magas színvonalú előadóművészeti tevékenységéért Budapestért-díjjal jutalmazták.
Több mint 40 éves pályafutása alatt 18 lemeze jelent meg. Rengeteg nagyszerű hazai és külföldi művésszel dolgozott együtt dalszerzőként, szövegíróként vagy vendégként (Koncz Zsuzsa, Zorán, Presser Gábor, Demjén Ferenc, Somló Tamás, Dés László, Charlie, Katona Klári, Wolf Péter, Wolf Kati, Joan Faulkner, Moran Magal…)”

Facebook: Húrokon írt történelem
Instagram: @hurokonirttortenelem
TikTok: @hurokonirttortenelem