…Ám Kovács Kati sejteti, hogy a Locomotív GT legénysége közül senkinek sem akarózott rászólni a kiváló, érdes-karcos orgánumú énekesnőre, bárhogyan is eresztette el a hangját. A közös munka eredményeként született album a magyar rocktörténet fontos és emblematikus darabja, amelyhez Barta Tamás gitáros is hozzátette a magáét.  

– 1973-ban látott napvilágot a Locomotív GT-vel első közös munkátok egy nagyszerű album formájában. Miként találtatok egymásra?

– A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egyik főmunkatársa össze akart hozni az LGT-vel. Akkoriban nem sokat tudtam róluk, ezért meglehetősen tartózkodóan álltam hozzá egy számomra ismeretlen banda felkéréséhez. Az Omegával és a Metróval még dolgoztam a pályám legelején, Presser Gabi virtuóz zongorajátékára pedig kedves kollégám, Koncz Tibi hívta fel a figyelmemet. Miután nagyon dicsérte a srácokat, végül az ő javaslatára vállaltam el ezt a lemezt, amit egyáltalán nem bántam meg.

– Tíz dalt rögzítettetek ezen a cím nélküli kiadványon, amelyre akkoriban (és szerintem ma is, aki becsúsztatja a lejátszóba a korongot) mindenki felkapta/felkapja a fejét. Három kiváló szerző a lemezen, aki némileg eltérő stílusban komponál, mégis ráérez, ráhangolódik Kovács Kati pszichikumára.

– Egy olyan modern, markánsan gitárcentrikus lemezt hoztunk össze, amely valóban még mindig él és áll. Úgy gondolom, ennek a titka a felvételek fiatalosságában, lendületességében rejlik, amelyek még most is hatnak. A szerzők könnyen megtalálták a hozzám vezető utat, nem hiszem, hogy előtte egyeztettek volna egymással. (nevet) Laux Józsiék házában a Bem rakparton próbáltunk, ahol használati utasítást kaptak tőlem: „Szóljatok rám, ha nagyon hangosan ordítanék, mert én mindenhol ordítok!”…

– Vagyis: „Szólj rám, ha hangosan énekelek!”… ?    

– Hát nem emlékszem, hogy ebből született volna-e a nóta, de elképzelhető. Adamis Ancsát kéne megkérdezni. Pressernek jópofa ötletei voltak, ezt ő írta, mint ahogy a Rock and rollert is. Ami szintén nagyon jól sikerült. Később nyilatkozta valahol, hogy: „életem legjobb lemezét a Kovács Katinak írtam”.

– Ha már a daloknál tartunk: Az Eső és én című Somló-Adamis szerzemény a Magyarországra látogató világhírű dzsessz-gitárost, Szabó Gábort is megérintette. Hogyan emlékszel erre a találkozásra?

– Gondolom, Szabó Gabi is hallotta ezt az albumot. Tulajdonképpen azért akart velem találkozni, mert tetszett neki a lemez és az éneklés feelingje. Valószínű, hogy megfogta Barta Tomi gitározása és így összhatásában döntött az egyik nóta feldolgozása mellett. Külön érdekesség, hogy az Eső és ént választotta, pedig abban eredetileg csak egy zongora és kongadob van. Jó volt olyan zenészekkel is együtt dolgozni, mint Másik Jancsi, Pege Aladár, vagy Kőszegi Imre.

– Mennyi időt kaptatok a hanglemezgyártól az LGT-vel közös album elkészítésére?

– A Rottenbiller utcai stúdióban készültek a felvételek, a feléneklésre összesen két napot kaptam, ami, ha belegondolok, nagyon kevés. Ma kétszázötvennél is több órát töltenek a stúdióban az énekmikrofon mögött. Valamiért ez nagyon könnyen ment nekem. Összesen négy sáv állt rendelkezésre, arra kellett rögzíteni a hangszereket és az éneket. Mikor a Várlak-ot befejeztem, a hangmérnök, a Presser, a Laux, de a többiek is fellelkesedtek, hogy lám, mi magyarok ilyet is tudunk! A Rock and roller még érdekesebben alakult: simán, sterilen felénekeltem, de valamiért hiányérzetem támadt. Pressernek jó volt úgy, ahogy volt, a Laux meg szólt, ha akarom, rögzítsem újra. Megcsináltam jó rekedtesen, utána elismerték, hogy igazam volt.

– Hogyan zajlottak a felvételek, és milyen kapcsolatod volt Tamással a stúdióban?

– Általában dél körül értem be, mert hajnalig dolgoztam. Addigra a fiúk már elvégezték a hangbeállást, kivéve a dobot, mert mindig azzal kellett a legtöbbet küszködni. Tomival volt a legkevesebb baj. Érdekesség, hogy a Várlak felvételénél a gitárszóló vége belecsúszik az énekbe, ami elnyomja azt. Ha rajta múlik, szerintem az egész nótát végig improvizálta volna. Nagyon jó kolléga volt a stúdióban, soha nem kötekedett, egy hangos szava sem volt. Mindig mindent csendesen és mosolyogva csinált. Minden adott volt, hogy világsztár legyen: helyes, jóképű és könnyedén, elegánsan gitározott.   

– A Várlak a mai napig ható, elementáris erejű blues-nóta, amelyet sokan elénekeltek, feldolgoztak utánad. Gitárszólója túlzás nélkül világszínvonalú.

–  Talán nem szép tőlem, hogy ezt mondom, de Tomi a legszebb hangokat ezekben az időkben csalta ki a gitárjából. Ízesen játszott, igazi panasz, sírás tört elő a hangszeréből. A Várlak középrész szólója szívbe markoló, olyan lelki kitárulkozás, ami sok mindent elárul Tomi belső világáról. A maiak közül a nemrég meghalt blues gitáros tudott ilyet; Gary Moore mintha kicsit hasonlított volna Tomihoz…

– Valóban akkoriban halt meg Tomi édesapja, s a szomorú esemény hatására jöttek elő ezek a pszichedelikus hangok?

– Hogy a gitárszóló édesapja halálával összefüggésben van e, arról nem tudok.

– Van olyan kedvenced a dalok között, amit kiemelnél?

– Dehogy! Nekem mindegyik egyformán kedves! Ahány dal, annyi gyerekem. A Szendvicsfiú, a Tanítsd meg a gyerekeket, a Rock and roller, milyen jó kis lendületes dalok voltak és milyen jókat énekeltem bennük!

– Őrzöl-e valamilyen emléket Tamásról?

– Emlékszem, egyszer hazavontattam Barta Tomiékat. A Hegedűs Gyula utcában laktam akkoriban, egy világoskék Mercedesszel tartottam hazafelé, mikor észrevettem, hogy Tomi és kedves párja a Szent István krt. 20. szám előtt tolnak egy piros, vagy narancssárga Polski Fiat 126-ost, az úgynevezett „kis Polskit”. Visszatolattam, és megkérdeztem, hogy mit segítsek. Mivel fogalmunk sem volt, hogy mi lehet a probléma, nem volt mit tenni: a Merci után kötöttem a kis Fiatot és hazáig, az Izabella utca 39-ig vontattam őket. Ma is meggyőződésem, ha akkor nem egy erős 190-es dízel Mercedesem van, soha nem lettem volna képes hazahúzni őket, ugyanis – szerintem – behúzott kézifékkel és legalább kettes sebességben hagyott váltóval ültek az üzemképtelen kocsiban. (nevet) Alighanem az egész utat felszántottam a Vígszínháztól az Izabella utcáig, mert mindvégig nagyon szenvedett szegény autóm. Jobban elfáradtam, mint ők.  Az eset óta kedvesebb viszony alakult ki közöttünk egészen addig, míg Tomi el nem ment az országból.

– Gondolom, nagyon megrázott a halálhíre.

– Kétségbe estem, nem akartam elhinni! Mindig arra vártam, hogy egyszer majd visszajön. Hogy egyszer csak bekopog az öltöző ajtaján és beköszön. „Hello, szevasztok! Mi újság? Mit csináltok mostanában?” Jó lenne most is egy Barta Tomi! Voltak gitáros kollégák az életemben, de ő volt a legelső, akivel így együtt dolgoztunk. Szerettem őt. És akit az ember nagyon kedvel, azt nagyon nehezen engedi el.

Megkérdeztük Adamis Anna szövegíró-költőt is, miként emlékszik arra a Kovács Kati figyelmeztetésre, hogy „Szólj rám, ha hangosan énekelek”…

– Az énekesnő saját magára vonatkozó „használati utasítása” mennyiben inspirált a „Szólj rám…” című dalszöveg megírására?

– Gondolom, egy korábbi beszélgetés alkalmával jegyezhette meg ezt Kati saját magáról, mármint a hangos éneklést, és igazat adva neki, jót nevettünk rajta. És ismerjük az „átkopogós szomszédokat” is … A Bem rakparti kis lakásunkban a szép régi zongorát használva történt a teljes és végleges lemezanyag bemutatása a briliáns énekesnő-személyiség számára. Immár a végleges szövegekkel.