Török Ádám egy életigenlő művész volt, aki valóban ínyenc módra szerette a jó zenét, a jó focit, a jó nőket, a jó kaját és a jó piát. De nem vált bálványimádóvá, miként önmaga bűvkörének sem lett rabja. Elképzelhetetlen jelenet, hogy Gyugyó önmagát -akár még szűk körben is vagy csak poénból- legendaként aposztrofálja. Miként az sem életszerű, hogy egy-egy kiadvány vagy fellépés csak és kizárólag őróla szóljon. Így hát, mikor 2020 végétől a dupla vagy tripla jubileumra készülődött, már eleve úgy állította össze az előtte álló nagykoncertek műsortervét, hogy a többiekre is kerüljön kellő fény.

Továbbá a jubileumokra tervezett retrospektív CD sorozat kialakítása kapcsán is az volt az egyik fő szempont, amit Ádi többször is a lelkemre kötött, hogy feltétlen legyen benne többféle hangszerelés, többféle formáció, többféle felállás. Beleértve azokat az évfordulókat és közreműködéseket is, amikor nem ő volt a főszereplő.

A szép és nemes ideák felvázolása után persze ugyanúgy menetrendszerűen érkeztek a pofonok, mint amiket a Nemzeti Rockarchívum mások általi lenyúlása vagy a Rocktörténeti Intézet megfúrása közben is el kellett szenvednie. Aztán már nem volt megállás. Nem volt elég a covid és a lezárások, majd kicsivel később a sztrókja is, Gyugyó továbbra is sorban kapta a pofonokat, például a Török Ádám 75 munkacímű archív sorozat munkatervei okán.

Részint az egykori társaitól. Nem csak zenészektől, hanem egykori kreatív munkatársaktól is. Olyasmi mókás üzenetekkel és telefonokkal szívták a vérét, hogy most majd aztán tessék jó gyorsan egy kisebb banánköztársaság éves GDP-jét kifizetni nekik pár korábbi fotóért, fényképért, grafikáért. Pedig miközben a „szalon” nemcsak, hogy lazán visszaél a Vasadi-Csiga gyűjteményből származó fotókkal és még mellé vannak annyira pofátlanok is, hogy az ilyen-olyan gittegyletük nevét illesztik a ’60-as, ’70-es évekbeli együttesek „beazonosítatlan” fényképei mellé, addig Török Ádám ezt a részét, a fotós krediteket is szerette volna normálisan elrendezni. Csak épp ezt pont az érintettek, az egykori tagok, szponzorok, fotósok nem akarták. Mély tisztelet a kivételnek!

Normális ajánlat egyedül Tojástól (Vértes György, rockfotós – a szerkesztő) érkezett. Mikor megkerestem, hogy van egy príma képe Ádámról, amit a Globban készített és szeretném felhasználni a könyvhöz frontborítóként vagy nyitóképként, Gyuri hamar reagált. Egy fotója X forintba kerül, kereskedelmi felhasználás esetén pedig Y forint, plusz áfa az ára. Király, gondoltam magamban. Az első arc, aki ésszerű, reális, kigazdálkodható árat határozott meg, ráadásul nem is átkozódott közben ilyen-olyan múltbéli sérelmeket felemlegetve. Gyorsan továbbítottam is a válaszát a többieknek. Aztán a többi néma csend…

Miközben Tojás ajánlata -fogalmazzunk így: elfelejtődött- addig viszont a „g.cik” változatlan hevülettel folytatták a prolishowt. Hát a kapzsi urakkal való némi értelmetlen huzavona után egyszer csak úgy döntöttünk, hogy akkor menjenek a fenébe. Csak az aktuális korszak fotói szerepelnek majd a CD-kben és a könyvben. Viszont ezzel is volt probléma, mert Ádám a jubileumi koncertre szerette volna helyretenni az arcberendezését is. Alapos ember volt. Minden tekintetben komolyan készült a jeles évfordulóra. Így aztán, míg az új fogsor készülgetett, nem mindig volt szalonképes az ábrázata. Volt, hogy alig hasonlított a mosolya a megszokott önmagára. Elég annyi, hogy 2022-ben korlátozott lehetőség állt rendelkezésre, ha az ember fotózást vagy videózást tervezett volna Ádámnak, a különféle projektek promóciója érdekében.

De még ez sem volt elég a megoldandó feladatokból és megpróbáltatásokból. Mert míg a nagy buli hírére részint Ádám korábbi zenésztársai, fotósai és szponzorai tettek neki keresztbe, álltak elő agyament követelésekkel, addig a másik részről pedig a korábbi kiadói sem voltak mind hajlandók szóba állni vele. Még pénzért sem adtak neki licencjogot, hanem csak fárasztották, folyamatosan hintáztatták. A sok kiadói mókamiki biztosan Hiszékeny úrnak nézte őt, aki bár csendben maradt és rendszerint csak mosolygott, de attól még nagyon nem volt madár, hiába is próbálták hülyének nézni.

Ugyanez volt a helyzet a rádiófelvételeivel, annyival súlyosbítva, hogy miközben a közrádiós mókamikik közül mindenki parolázott vele és mindent megígért neki, soha semmit nem kapott kézbe. Sőt, mikor egyszer valakinek szóvá is tette az öltönyösök közül, Fecóék társaságában, odafenn, az elakadt rádiós licenceit, az utána következő raportokon sem rettentek vissza a gazemberek. Mindent hárítottak. Sőt, a rádiós mókamikik még azt is letagadták, hogy valaha találkoztak vele…

Ungarische csiriz… – idéztük Hofit később Gyugyóval, kínunkban röhögve, mikor kiderült, hogy nem elég, hogy a szalagtárban mindent szétloptak, még jó pofát is kéne vágnia hozzá. Miként ahhoz is, hogy még pénzért hivatalosan sem hagyják kivásárolni. Vagy, hogy még privát, feketén sem hajlandók átadni neki a saját felvételeit…

Amik meg ugye eleve magánkiadásban vagy krumplinyomdás verzióban voltak korábban, azokra meg nem talált kiadót. Pénzért sem, hogy majd ő megfinanszírozza, a kiadói mókamikiknek meg csak a gyártást kellene levezényelni, majd a lóvét lefölözni. De még úgy sem kellett a sok nagyokosnak az Új Mini, a V Mini vagy a Hármasfogat CD, hogy Gyugyó ingyen(!) odaadta volnaa felvételek terjesztési jogait, az azzal együtt járó sokévtizedes bevételekkel együtt.

Az egyik idióta mindig azt hajtogatta, hogy „sz@r, szemét bootlegeket sosem fog kiadni”. A másik meg kevesellte a megosztott szerzői(!) jogdíj után járó extra haszon 40%-át. És így tovább. Pitiáner sz@r alakok. Szót sem érdemes az ilyenekre pazarolni. Nem véletlen, hogy Ádám nyilvánosan soha nem is tette szóvá, milyen sz@rrágókkal kellett az idejét eltöltenie. Akik ráadásul más, könnyebben lehúzható, átverhető vagy már elhunyt művészek esetében simán szembementek a korábbi magabiztoskodó, fennhéjázó kijelentéseiken…

Ave, Caesar?

Hogy is mondta anno Ehdős Céhzáh? „A saját szavam, akkor vonom vissza, amikor akarom!” No, témánál vagyunk. Nagyjából ennyit változott a helyzet az úgynevezett rendszerváltás után. Szinte semmi, csak jóval több lett az éhes vízfej. Megtöbbszöröződött a szakmán élősködő hihetetlen nagy f-ek száma…

Persze az is tény, hogy miközben mára már Erdős Péter neve egyfajta elkoptatott szitokszóvá, illetve fantáziátlan szakmai sértéssé vált, az a sok zsebcézár, akik a kiadókban hatalmaskodnak, valójában annyira csőlátású éjsötét buta alakok, hogy Erdős Péternek még a cipőjét sem köthetnék be. Mert bár az egótól duzzadó raccskirály bevallottan tök hülye volt a zenéhez és Ádám szavaival élve „sok g.ciséget csinált”, az üzlethez viszont értett. Botfüllel élt ugyan, de viszont képes volt a közönség fülével hallgatni a demókat és a közönség fejével értékelni a beadott dalszövegeket. Ráadásul gyűlölte a gagyit, így nagyon sok olyan dilettánsnak is gátat szabott, akik a jelenlegi posztmodern értéktelenségben viszont tobzódnak a lehetőségekben. Nem beszélve arról, hogy Erdős kínosan ügyelt arra, hogy a cége ne adjon ki a kezéből selejtet. Így mindig azonnal visszavonatta a hibás nyomatokat vagy elgépelt borítókat, már amennyiben ilyesmi egyáltalán nagyritkán átjutott a munkájukért névvel felelősséget vállaló meósokon. Persze csak, ha Peti cica épp nem szándékosan trollkodott…

Így talán az is jobban érthető lesz, hogy miért pont oda került Gyugyó könyvében az Erdős Péterről szóló gondolatmenete, ahová. A többi kiadóval megélt kanosszajárásai elé… Mert természetesen tudatos szerkesztés volt. Mert, míg Erdőst minden „g.cisége” ellenére becsülte valamennyire, mondván, legalább az üzlethez értett, addig az új idők új isteneire Ádi csak legyintett. A zene ellen beoltott ostoba pénzembereket, a műveletlen tahókat és a hatalmaskodó zsebcézárokat Ádám inkább csak elszenvedte, ha nagyon muszáj volt. Majd gyorsan odébbállt, amint tehette.

Mert manapság már erdőspéterek sincsenek, hogy legalább méltó ellenfelei lennének az értékteremtő vagy értékmegőrző művészeiknek. Darafelfújtéknak ugyanis sem eszük, sem igényük, sem megfelelően képzett, tapasztalt személyzetük sincs a hibátlan végeredményhez, miként a kellően finoman tálalt trollkodáshoz sem. Nincs új a Nap alatt. Modén korunkban minden egyes nagyformátumú machiavellistára vagy emblematikus antagonistára legalább ezer tehetségtelen Dulifuli jut. Ők azok, akik blogokon okoskodnak vagy gittegyleteben rajoskodnak, egy-egy ingyenjegyért vagy ingyenlemezért „tapsolgatva a sz.rnak”, azt gondolván, hogy úgysem lesz következménye, mintha valóban „egy leszedált ország”-ban élnének… Boldogan élnek, amíg csak meg nem halnak?

Citrom herceg, Paradicsom lovag, Borsó ügyvéd, Cseresznye grófnő világában nincs tükörterem. Az önmagukat istennek képzelő, mindenkin keresztül törető, mindenkin áttaposó, kapzsi közhelykirályokkal egészen egyszerűen nincs mit kezdeni. Nem véletlen, hogy a 2010-es évek zárótűzszerű pusztításai után, melyek egy részre ráadásul úgymond baráti tűz volt, Ádámmal egyetértésben, vele párhuzamosan számos kiadóval szüntettem be végleg az addig se felhőtlen együttműködést.

A Pecsába?

A Török Ádám 75 sorozattal való vesződést is csak azért vállaltam el, mert Gyugyó barátilag kérte. Illetve, mert a kapcsolatunkat szorosabbra fonó Benkő Laci mellett gyakran tapasztaltam Ádi nagylelkűségét. Mondjuk a szó szerint éhező és fázó egykori roadok melletti valódi kiállását, őszinte odaadását és zsigeri szociális érzékenységét, melyet ugyanúgy nem lehet megjátszani, mint a belőle áradó szerény szelídséget. Ez utóbbi erős szociális érzékenységről árulkodó szolgálatukért persze azóta sem tapossák le egymást az elhunyt nagyjaink neveivel zsonglőrködő hamis barátok.

A legeslegnagyobb hatást akkor gyakorolta rám, mikor annak ellenére is adott a Magyar Zene Házában kialakítandó kiállításhoz tárgyi- és háttéranyagot, hogy az pont az ő szinopszisa ellenére, annak tökéletes ellentéteként valósult meg a projekt. Ez már az „irgalmas szamaritánus” mentalitáson is túlmutatott. Maga volt a „tartsd oda a másik orcád” szelídsége, a hegyi beszédben összefoglalt mintaszerű alázat. Török Ádám úgy volt a megbocsátás élő emlékműve, hogy valószínűleg nem is tudott róla…

…és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…

Válogatások, közreműködések, a jövő a jelen…

Török Ádámról mindig is köztudott volt, hogy nem igazán hallgatta vissza a korábbi felvételeit. Megelégedett azzal, amennyit az adott albumról, időszakból játszott, illetve amire azokkal kapcsolatban emlékezett. Hát mindkettőnknek nagy kaland volt, hogy élete utolsó két évében mégiscsak nekiült, hogy újrahallgassa az életművét. Sok mindenre csodálkozott rá, amikre már nem emlékezett, főleg a piálós időszakainak vendégszerepléseiből. Nekem meg hatalmas élmény volt, hogy közvetlen tőle hallhatom a kapcsolódó sztorikat, meg az újrafelfedezés első, friss és mélyen őszinte reakcióit. A negatívakat is. Nagyon tanulságos volt Gyugyó önkritikája, miként a fanyar öniróniája is. De legfőképpen az fogott meg benne, hogy tudott veszíteni. Lásd például az előbb említett PeCsa pótlásának, mint a valódi rock központjának módszeres elszabotálását. Felnőtt módra élete meg és kezelte a kudarcait, nem pedig nagyra nőtt óvodás szinten hisztizett, mint oly sok dedós hülyegyerek a szakmában…

Pedig a múlt kudarcai mellé a jelen kisstílűségei is gyorsan felzárkóztak. Mikor például többször kiderült, hogy bár egyik-másik albumon több számban is hallható, de még arra sem méltatták, hogy egy-egy tiszteletpéldányt postázzanak neki a CD-kből. De az ilyen sztorikból is csak egy került be a könyvbe. Jellemzően azok kapcsán, akikről jó emlékeket idézett. A többieket még arra sem méltatta, hogy megemlítse. Mértéktartás és szilárd értékrend. Ezért nem tudták őt idegileg felőrölni, pedig bőven lett volna oka, hogy marcangolja magát. De letoljta. Megrázta a vállát és letudta a dolgot. Azzal a f.sszal nem vesződött többé. Leírta, majd továbblépett.

Például mikor Ádi ehhez vagy ahhoz szeretett volna hozzájárulást kérni, hogy egy-két kapcsolódó érdekesség szerepeljen extraként valamelyik újrakiadáson, akkor pont azok utasították el, otromba tahó módon, akiket annakidején ő maga emelt be a szakmai körökbe. (A dőltbetűs részek ebben a fejezetben is eufemizmusok. A bevezető bekezdésekben is. Akik ismerték Gyugyót, pontosan tudják, a valóságban mikor melyik galcsis kifejezés hangzott el az ő utánozhatatlan hangsúlyaival…)

Mindezt úgy, hogy közben ő, a szerény Török Ádám nemcsak, hogy a fiatalok és az egykori Mini-tagok produkcióit követte figyelemmel, de még azok felvételeit is jó szívvel ajánlgatta, akikkel csak ritkábban állt egy színpadon. Még 2022 novemberében is volt arra figyelme, amikor már nemcsak a könyvön, a jubileumi kiadványokon és az idővel egybecsúszott két nagykoncert előkészületein dolgozott, beleértve a fogai általános rendbetételét is, hogy a figyelmembe ajánlja Németh Gábor Staféta című albumát. A megjelenés előtt promóba kapott saját példányát(!) a kezembe nyomva, hogy hallgassam meg és írjak róla, mert „baró” a CD…

Látszólag nem ide tartozik, valójában nagyon is összefügg, hogy mikor Benkő Laci kérésére összefogtuk a magyar rock érdekében az addig külön-külön végzett társadalmi munkáink, akkor a főhősök közül pont Gyugyó volt az egyik, aki rendszeresen szóvá tette, persze csak egymás közt, hogy milyen érdekes, hogy pont azok süketek és vakok a tevékenységünkkel kapcsolatban, akik az ő hátán másztak fel. Magyarán van egy rakat zenész, akik nála kezdtek és később a muzsikálás mellett a zenészszakma háttérmunkái tekintetében is tényezőkké váltak. Még többen vannak, akik úgy nőttek nagyra, hogy az ő kiadványait gondozhatták, az ő rendezvényeit szervezhették. De aztán eszük ágában sem volt az utánuk jövőknek esélyt adni, vagy azoknak az egykori társaiknak segítő kezet nyújtani, akik épp nehéz időket éltek meg. Ezt persze megint a maga sajátos stílusában fogalmazta meg, két falat és két mosolygás között, egy-két szomorkásabb percében. De nem is kellett több, mindannyian értettük, mit akart közölni.

Mikor egyszer újra erről beszélgettünk, fel is sejlett bennem, hogy talán túlságosan is idealisták is vagyunk az úgynevezett rock and roller összetartozással kapcsolatban. Persze vannak, akik valóban azért lettek hippik, beatnikek, punkok vagy rockerek, mert alternatívát kerestek a világban pusztító önzés, egoizmus és úgy általában az önérdek a közérdek fölé helyezése jelenség miatt. De a többség sajnos agyban akkor is diszkós maradt, ha épp valamelyik true metal zenekar trikójában feszít vagy épp valamelyik rockzenével is foglalkozó cégben pöffeszkedik. Talán ez a fékezhetetlen ego-legó és kalmármentalitás vezethetett Ádám betegségeihez, hogy csak nyelte a „Török, benned valamit összetörök” jellegű, lelketlen és cinikus ügyintézéseket? Vagy csak simán elrohant az idő?

Ha nem látják, hát érezzék

Mikor a Tunyó Emléklemez megfúrása után 2020-ra már csak egy kétszámos online „kislemez” maradt az eredetileg tizenkét számos, színes, átfogó és alapos Tunyogi vinil LP-ből, akkor mindkettejükre, a nyugdíjkérdés rendezésének fő-főapostolaira gondolva alaposan el is gondolkodtam Csiga Sanyi szövegén.

Sok bűvös éj, delejes éjszakák,
Színpadok, sok új varázs,
Mondd, mennyit ér sok ilyen éjen át,
Az összetartozás, az összetartozás?

Mit akarunk mi itt egy egész nemzedéken segíteni, amikor egymást, sőt egymás emlékezetét is fúrják meg a büdös bunkók, sikkasztó bácsik és a bizonyos szempontból még náluk is sunyibb, alattomosabb, gyávább egyéb emberi selejtek, hamis barátok? Azóta sem mertem elmondani Hegedűs Pistinek, anno ki volt még benne a Tunyogi Emléklemez elkaszálásában. Pontosabban merni most is merném, csak nem akartam még jobban a lelkébe gázolni. Így is kapott épp eleget azoktól, akiknek oly sokat dolgozott, majdnem ingyen, lelkesedésből…

Szinte napra pontosan egy évvel korábban szokás szerint megint abban a Pointer Pubban ücsörögtünk, szintén mások szekerének megtolásán fáradozva, ahol Lacival szoktunk dolgozni. Ettünk, ittunk, anekdotáztunk, majd miközben készültek a minisztériumi papírok, feltűnt a magyar rockzenén élősködő hírhedt szélhámosok egyike. Jó gyorsan oda is ette a fene, azonnal fel is kellett álljak, hogy menetrendszerűen elkészítsem róluk az újabb közös fényképet. Aztán emberünk már pattant is fel az asztalunktól, majd elsodort a nagy igyekezetében. Megkapta, amit akart. Hamar el is indult kifelé. Közben Benkő Laci a könyökével oldalba lökte Gidót, a következő halk szavakkal kommentálva: „Figyeld meg, most gyorsan megy valahova, mutogatja majd a képet, hogy mekkora barátai vagyunk…”

Ádám az ilyen esetekben rendszerint meg sem szólalt, rezignált nyugalommal vette tudomásul az ilyen tahókat, mintegy a világ velejárójaként, vagy pedig elkezdte dudorászni a Hihetetlenül nagy F. dallamát. Mindenesetre sajnos bejött a rossz érzésem. Mert nem elég, hogy a Tunyó lemez megfúrása után Csiga utolsó publikált dalát is agyonhallgatták, de az anyagait is privatizálták. Spontán. Most persze meg nyilván megint ugyanazok kezdték el ezerrel a múlt átfestését, akik máskor is szokták. Főleg az általuk Gyugyóéktól lenyúlt anyagok és kikönyökölt pozíciók kapcsán kezdték rekordgyorsassággal lehazudni a csillagokat az égből, pedig Laci, Fecó, Sanyi és Ádám szinte még alig mentek el. Pedig az öregek ott voltak a hőskorban a pesti éjszakában. Ami az önjelölt rocktörténészekről aligha mondható el…

Mindez azért is furcsa, mert Gyugyó nem volt rivalizálós alkat. Zenészként, szövegíróként, zeneszerzőként, szervezőként, rockzenei háttéremberként egyaránt tisztelettel elismert másokat. Török Ádám még akkor sem kezdett presztízsharcba, mikor a Radics Emléktársaság elnöki székében ült és a fülébe jutott, hogy valakik Radics filmbe kezdtek nélküle. Bosszantotta ugyan a dolog, de nem öntötte ki a káddal együtt a gyereket is, mint oly sok gyerekes lélek szokta volt tenni ilyen esetekben a szakmában, mikor túlreagálnak bizonyos dolgokat. Nem kezdett ellenfilmbe, nem kezdett sárdobálásba. És amivel nekem a leginkább imponált, azokat sem küldte el a sunyiba, akik benne voltak az árulásban, hanem minden egyes csibésszel fenntartotta a normális munkakapcsolatot. Most mindenki nézzen őszintén, jó mélyen magába! Vajon hányan lettünk volna erre képesek?

Ha nem látják, hát nem látják

Kevesen tudják, de a jó Török Ádám már akkor aktívan segítette a beat- és rockzenekarokat, amikor még maga is kezdőnek számított. 1968-ban és ’69-ben, tehát akkor, amikor a Mininek még egy saját száma sem volt, csak a szokásos angolszász sikerdalokkal szórakoztatták a közönségüket, Ádi már akkor is rendszeresen átadta a Pikk együttesnek azokat a meghívásokat, melyeknek a Minivel nem tudtak eleget tenni. Így, ha teszem azt, egy péntek este a Mini mondjuk egy vidéki szüreti bálban muzsikált, akkor az ugyanaznap esti külvárosi iskolai buliba már a Pikk ment, Török Ádám ajánlásával. Ádiéval, aki nem volt irigy másokkal is megosztani a sikert, a közönséget, a bevételt és a kapcsolatrendszerét. Nyilván a szupertehetségekből álló Pikk tagjai idővel saját jogon is kivívták volna maguknak a sikert és az elismertséget, miként az meg is valósult később, de azért nyilván mindenkinek jólesett Ádám hathatós segítsége. (Íme, néhány példa, hova jutottak a Pikk fiúk, a teljesség igénye nélkül: Matejevszki Iván – Pannónia, P. Mágnes, Mikulcza Sándor – Óceán, Kati és a Kerek Perec, Lukácsi Gábor – Pannónia, Tűzkerék, P. Mágnes, Kiss Zoltán Zéro – Tűzkerék, Scampolo, Jam, Sprint, Óceán, Korál, Karthago, Fáraó, KGB, stb.)

Szóval Ádám egész életében segítette a feltörekvő zenészeket, zenekarokat. A módszerváltás után úgy is, hogy szinte mindent elvállalt, beugrást, konferálást, vendégszereplést. Kivéve azt, ami már nagyon szinten aluli volt. A átkosban pedig úgy, hogy névtelen fiatalokat is bevett a bandába, illetve hogy a kisebb, jellemzően külvárosi, vidéki fiatalokkal is vállalt közös koncertet. Vagy, mint már említettem, a sajátjait adta át, hogy az övénél kisebb nevű produkciók is tudjanak előrelépni. Mondjuk úgy, hogy meghívta őket előzenekarként a Bem Rockpartra vagy „kibumlizott” a külvárosba, a helyi csapat koncertjére, fesztiváljára vendégként. Ahol pedig egyik sem tudott megvalósulni, még mindig leült a fiatal, vidéki, külvárosi vagy marginális rétegzenét játszó előadókkal iszogatni, tanácsot adni. Majd az ott elhangzottak fényében másnap, harmadnap a megfelelő embernek beajánlani az adott produkciót.

Sok egyéb csapat mellett a múlt század ’70-es éveinek végén, illetve az évtizedfordulón Török Ádám gyakran segítette, bátorította e módon a korszak három nagy hard rock reménységét, az Eddát, a HIT-et és a Kuglit. Játszottak is együtt, egymás után, illetve az asztal mellett igen sok hasznos és jó tanács hangzott el Gyugyó részéről, hogy mire érdemes figyelni. Ádinak az sem derogált, hogy ő legyen az egyik vendég a HIT fémjelezte erzsébeti békefesztiválon, az első budapesti békefesztiválon, pedig egyértelműen ő volt a nagyobb név. Nem véletlen, hogy aztán pont ezeknek a zenekaroknak az egykori- és jelenlegi tagjai voltak azok, akik elsőként emlékeztek meg a barátjukról, jótevőjükről. Méghozzá saját bulin, saját költségen, nem pedig mások hírnevére és pénzére utazva, lehetőleg közpénzen mutogatva önmagukat és a Vasadi diákról Csiga és Munyó által bedigizett, majd a szalon által spontán privatizált régi fotókat…

Az eddások esetében különösen hasznos lehetett Ádi segítőkészsége, mert sajnos ténykérdés, hogy az átkosban a fővárosi művészek többsége kifejezetten szemét és gizda volt úgy általában a vidékiekkel, de a vidéki zenekarokkal meg aztán végképp. Ráadásul többen direktben is fúrták őket, félvén a leendő konkurenciától. A kevés kivételek közé tartozó Török Ádám és Som Lajos viszont nemcsak, hogy mögéjük álltak, de sok olyan tudnivalóval is rendelkeztek a helyi viszonyokkal kapcsolatban, ami életmentő volt, mondjuk a hivatali aknák és szakmai kígyóvermek elkerülése témájában… Pedig anno köztük is elcsattant pár pofon. Gyugyó is, Lui is odaállt, ha kellett. Stramm legények voltak, akik nem féltek kiállni az igazukért. Csak ugye ők még az óvilágban szocializálódtak, ahol mindenen felülállóan érvényesült a betyárbecsület. Akár az első vér kapcsán, de akár úgy is, hogy ha valaki segítségre szorul, akkor félretesszük a sérelmeinket és nézeteltéréseinket és együttesen gyürkőzünk neki a feladatnak.

Visszatérve a könyvhöz és a közreműködésekhez, az Edda Művek búcsúkoncertje például azért nem került említésre, mert manapság a bakancsos Edda bizonyos tagjai között finoman szólva sincs felhőtlen viszony. A végtelenül szerény és tapintatos Ádám pedig még csak véletlenül sem akart tyúkszemekre taposni vagy sebeket feltépni. Meg hát eleve nem szerette kirakatba tenni jótéteményeit, e módon ünnepeltetve magát. Hát sok egyéb mellett, ez a dolog sem lett nevesítve. Pedig annakidején biztosan jól esett volna neki, ha valakik nem szerkesztik le a szereplését, pontosabban az ővele elhangzott Érzés című dalt a Viszlát, Edda! nagylemezről. Azt a budai kereszteslovagot, aki oly sok jót tett a miskolci Edda érdekében, beleértve, hogy még a búcsúbulijukon is velük tartott. Ez ügyben pedig valóban érdemes szó szerint idézni a legilletékesebbet: Pataky Attilát.

Attis, élete egyik legszomorúbb napján, egyik legnehezebb előadásán sem feledkezett meg arról az emberről, aki mindig, mindenben a segítségükre volt: „Volt néhány arc, fönt a nagy, hatalmas fővárosban is, volt persze. Aki, ha felmentünk, ránk mosolygott. Aki, ha kellett, eljött velünk egy felesre. És bíztatott, jó szót adott. Az egyik ilyen ember volt Török Ádám, Ádi! Hej!”

Érdekes módon, ha valami igazán segítőkész, fiatalok karrierjét döntően befolyásoló, egyértelműen pozitív, vitán felül álló jófej dolog merül fel, mindig ugyanazok a nevek ismétlődnek: Benkő Laci, Som Lajos, Papp Gyula, Gidó, Fecó, Csiga, Gyugyó és így tovább. Miként a fúrás, könyöklés, lenyúlás, irigység, befeketítés, rágalmazás, sz@rkavarás, elvakult büszkeség, gondosan táplált harag, sértődés, túlreagálás, haszonlesés, hatalomvágy, kivagyiság, kapzsiság, telhetetlenség, elszámolási hiányosságok esetén is mindig ugyanaz a kéttucat bajkeverő kerül elő. Véletlen volna? Aligha.

Adj új erőt! Segíts, ha kell!

Mikor végül az oda-vissza hosszas rábeszélésemre Gyugyó és Kristóf (Hartmann Kristóf, a H-Music vezetője – a szerkesztő) egy asztalnál is szót váltott, hamar kiderült, hogy ezúttal kivételesen talán tényleg fogunk tudni haladni a dolgokkal. Ráadásul nem csak az új Bartók CD sorsa döntetett el, hanem az Ádám részéről addigra már többé-kevésbé elengedett jubileumi CD-sorozat is újra elérhető távolságba került. Bár az öreg az utóbbit már csak bónuszként, egyfajta hab a tortán dologként kezelte, ami már valószínűleg ránk, az ifjabbakra fog feladatként maradni. Szó szerint már nem tudom idézni, mert azt a beszélgetést értelemszerűen nem rögzítettem, de Kristóf mondta is neki, hogy ennyire azért ne temessük magunkat. Meg olyasmi is szóba került, hogy a távozás időpontját nem mi határozzuk meg, hát ne is ezen agyaljuk, hanem az előttünk lévő feladatokon. Utóbbit Ádi vette is, de láttam a szemén, hogy már nem hisz benne. „Csak a Bartók legyen még meg!” – hajtogatta refrénszerűen az Úr 2021. esztendejében, egészen a következő év decemberéig, a Liquid Rockban tartott sajtótájékoztatóig és dedikálásig, amikor végre megnyugodott, hogy végre megtörtént…

Viszont még utána is napi szinte hálálkodott Kristóf miatt. Hogy milyen boldog, hogy végre van valaki, aki nem dobja ki gondolkodás nélkül, ráadásul bunkó módon, az „eladhatatlan” egyéb formációival, illetve „sz@r, szemét” bootlegjeivel. Úgyhogy onnantól nemcsak Benkő Lacit emlegette hálásan, „aki olyan szépen összehozta a mi barátságunkat”, de Kristófért is naponként hálákat adott. Egy ateista hippi, aki többet hálálkodott a jótevőiért, aki többet „imádkozott” a kollégáiért és több jót kívánt úgy általában a körülötte lévőknek, mint a megélhetési hívők. Megszégyenülten ültem néha mellette, hogy mily sok keserűség tör fel belőlem, ha épp a szakmai szemétségek kerülnek terítékre és milyen szerető és megbocsátó szív dolgozik a jó öregben. Pedig elvileg én vagyok „a hívő” és ő volt „a pogány”, aztán mégis. A Lélek határtalan. A szél arra fúj, amerre akar…

Ugyanez az emberszeretet indította arra, hogy a sokak által feldolgozott Hey Joe történethez olyan szövegváltozatot fabrikáljon, hogy inkább ne haljon meg a hűtlen asszony… Ha van valami, ami esszenciálisan Török Ádám, akkor ez a mozzanat feltétlen azok közé tartozik. Hol is olvastam ehhez hasonlóról, ilyen szerető lelkületről? Valami Józsefről volt szó, aki a megkövezés helyett inkább csendben elbocsátotta volna az általa még nem érintett, mégis áldott állapotba került jegyesét, Máriát…

„A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája.” – Jézus Krisztus, részlet Lukács evangéliumának 6. fejezetéből

Szóval Gyugyó tényleg nagyon hálás volt, hogy szinte az utolsó pillanatban, de megjött a segítség. Ezt a feltétlen szeretetét, hatalmas örömét, szinte gyermeki háláját pedig szinte senki sem hitte el, maga az érintett sem. Pedig így volt, sőt folytatódott is. Egészen Gyugyó utolsó napjáig, hétfő délig, ahol szintén lelkesedve mondta a telefonba: „Jaj de jó, hogy van a Hartmann!”. Még annyi sem volt benne, hogy ha a többiben csalódtam, hát idővel nyilván majd itt is ki fognak jönni a gyengeségek. Mert Ádám hitt az emberekben. Mert Ádám hinni akart az emberekben. Mi több, még a régebbiek közül is volt, akiknek újabb esélyt adott, mert hinni akart abban, hogy csak hiba vagy tévedés történt. Mert őszintén bízott benne, hogy idővel majd felnőnek azok, akik akarva vagy akaratlanul, de ártottak neki a felelőtlen ügyintézésükkel…

Végletes történet? Persze. De ezt kivételesen nem a költői képzelet hozta létre és nem egy részrehajló firkász színezte ki, hanem Török Ádám rendkívüli egyénisége, halálig tartó lelkesedése és hatalmas szíve hozta világra. Mi több, magam is csak azért mertem lejegyezni és közzétenni, mert írásban és hangfelvételen is nyoma van. No persze, nem fogok magánbeszélgetésekkel előhozakodni vagy munkaanyagokkal házalni. De a gyász idején bizony jó a megerősítés, hogy nem a szerető szív színezi ki az elhunyt emlékezetét, hanem valóban ilyen jó ember volt az eltávozott. Tényleg „frankó a csávó”, ahogy ő mondogatta másokról.

I. Hungi-bungi, avagy a korai Mini klasszikusok

A mostantól következő konkrét kiadványterveket annak fényében érdemes átgondolni, miként a hamisbarátok mostani siránkozásait is értékelni, illetve bizonyos Janus-arcú személyeket is a maguk helyén kezelni. Vagyis, hogy bizony még fél éve sincs, hogy a kulturális pénzekről döntő víz- és fafejek elutasították a pályázatot. Értsd és mondd: létezik pár olyan agyhalott döntnök és végtelenül tiszteletlen gittegylet, akik vették maguknak ahhoz a bátorságot, hogy elutasítsák a Török Ádám 75 kiadványok részleges(!), szinte csak az anyagköltségre vonatkozó támogatási kérelmét. Papír is van róla, géppel írva… Végig se merem gondolni, de nyilván lesz majd köztük, az állandóan konferenciázgató rendkívül fontos emberkék között olyan lelketlen szörnyszülött, aki majd gond nélkül besétál az Emlékkoncertre, képmutatóskodni. Hát majd erősen igyekszem az ajtóknál félrenézni, ne kelljen a beleimet kiokádnom…

Az íróasztalt elérte,
A büszkeségét megértem,
Elfelejti honnan indult el.

Valamikor ő is lázadó volt,
Elkezdett egy új világot,
Most elfelejti, honnan indult el.

Kiabálhat énrám kígyót, békát,
A jó ízlésről elfogadott formát,
Válaszom sértő, meg kell adni módját:
Rangot kapott, eszet hozzá nem.

Mikor 2022 nyarán komolyabban is nekiültünk a Török Ádám 75 CD sorozat szerkesztésének, Gyugyó elsőként régi a Hungaroton kiadványokkal kapcsolatban mondta el a véleményét. Ami röviden úgy összegezhető, hogy fájlalta és nagyon megkárosították azzal, hogy az 1987 és 2022 közötti harmincöt év sem volt elég arra, hogy a hanglemezgyár, illetve utódcégei kiadják CD-n és a piacon is tartsák a Mini együttes albumait.

Akik ismerik a történetet, azoknak nyilván a könyökükön jön ki, de az utókor kedvéért itt is érdemes rögzíteni, hogy 1992 végén, az Ádám 45 / Mini 25 bulira készülődve Gyugyó komolyabban is tárgyalt Meckyvel, illetve az akkori vezetéssel, konkrétan Benkő Lacival is. Mivel azonban azt a választ kapta, hogy fizessen be a gyártásra egymillió forintot, aztán majd abból elkezdődhet a folyamat, Ádám inkább nem kért az effajta konstrukcióból. Lett helyette egy árva válogatás, egy olyan borítógrafikával, melyet Gyugyó szívből utált, de tehetetlen volt, mert kész helyzet elé állították, Egy olyan borítóval, mely az egyik akkori furcsa összefonódásnak volt a végeredménye. Borítsa is tovább a feledés jótékony homálya!

A lényeg, hogy mélyen egyetértettünk, hogy nagyon nagy szükség volna a Mini együttes első négy nagylemezének CD-sítésére. De nem úgy, mint korábban, mikor egy magáncég licencelésében volt, hogy limitált példányszámban és ömlesztve. Hanem ezúttal végre eredeti borítójú egyedi kiadványokon. Ugyanis a limitált kiadást, pontosabban kiadásokat hamar elkapkodták. Ráadásul a külföldi, például svájci és olasz rajongókhoz el sem jutott a híre, hogy néhány hétig kapható volt az a néhány CD, amire sok-sok éve vágynak.

Mikor Ádám és Kristóf megegyeztek a sorozat H-Musicos licencelésében, kiadásában és terjesztésében Gyugyó azonnal Stefo-t, azaz Stefano Orlando Puracchio-t, azt az olasz zeneesztétát emlegette, aki többször is elismerően írt már a Mini zenéjéről, így ideális jelölt volt a külföldi promócióban való segédkezésben.

A konkrét albumok kapcsán Ádám konkrétan kifejtette, melyik CD-re milyen bónuszokat kíván. Majd nem győzte elégszer hangsúlyozni, két falat jamon con espinacas között, hogy mennyire hálás, hogy végre valaki megkérdezi tőle, mit is szeretne a saját cédéire.

Ugyancsak fontosnak tartotta, hogy NEM szeretné az összes dalszöveget a borítóra vagy a bookletre nyomtatni, mert nagyon nem szereti azokat, amikbe S. Nagy „beleturkált”, illetve azt sem érdemes kinyomatatni, ahol subi-dubázásra kényszerült a cenzúra miatt.

Mindezt részletesen össze is állítottam az útmutatásai alapján. Már csak azért is, mert a későbbi koncert- és stúdióalbumokra több dalát is újrarögzítette, viszont nem akart egy szöveget két vagy több CD-n is szerepeltetni.

Készült hát egy táblázat, melyben nem csak a kapcsolódó kislemez extrákat szerkesztettem a korongok végére, de a tracklista vázlatoknál minden egyes album esetében feltüntetésre került még, hogy Ádám mely szövegeket kéri szerepeltetni, illetve milyen egyéb bónuszok jöhetnek még szóba esetleg.

Gara, a tigris, a kígyó és a többiek

Ahogy lemezről-lemezre, dalról-dalra végigvettük Ádám felvételeit, eszement sztorik kerültek elő. Melyek javarésze semmilyen formában sem publikálható. Részint, mert jó néhány bajkeverő még mindig életben van. Részint pedig a történések elvetemültsége okán.

A még épphogy leközölhető szoftosabb történéseket pedig többségében jelentéktelennek, kicsinyesnek és pitiánernek tartotta Gyugyó ahhoz, hogy a könyvében mondatokat áldozzon rájuk. Mint például azt, hogy annakidején Fogarasi János csak és kizárólag azért került fel előadóként a Dzsungel borítójára, mert különben nem adta volna kölcsön a Hammond orgonáját a felvételekhez. Mondjuk nekem mindig is gyanús volt az LP borító ez irányú közlése. Egy Németh Karcsi szintű zseni mellé nem kell még egy billentyűs. Ha komolyabban odafülel az ember, nem is hall semmit, ami Fogarra jellemző volna. Mikor rákérdeztem, jött is az a szokásos Ádám grimasz, hogy minek kérdezed, ha úgyis tudod? De ezt például tényleg nem tudtam, csak sejtettem.

Szóval Ádám nem akarta ezt az apróságot a könyvébe, miként sok más egyéb hasonló semmiséget sem. Úriember volt, így nem kerültek papírra a sokféle stiklik és kicsinyességek, mások g.ciségei. Épp ezért nem készült az újrakiadott CD-sorozat albumaihoz részletes ismertető sem.

Mindezek mellé azt is érdemes tudni, sőt kőbe vésni sem ártana, hogy ezt az egyszeri falatozás melletti kérdés-feleletet leszámítva Török Ádám soha sem gyalázta, alázta Jánost. Pedig „Gara” ügynök bizony a Bem rockparton is „dolgozott”. Persze elsősorban a Kex körül bomlasztott, Baksáékról jelentett. De azért, mint azt valahol valaki szellemesen összefoglalta: bizony Fogar más koncerteken is „fidelt, mint Castro”…

Ennek ellenére Gyugyó, aki élete utolsó napjáig emberszerető beállítottságú maradt, újra és újra esélyt adott Fogarasinak, mint szinte mindenki másnak is. Mert vágyott a békére, mert meg akart bocsátani, mert mélységesen hitt abban, hogy idővel a dolgok, így az azokat alakító emberek is megjavulhatnak.

A 2022-es CD tervezés tehát ilyen szellemben haladt. Érdemes ezt összevetni Török Ádám 1982-es hangulataival, milyen negatív impulzusok is érték akkoriban, a Dzsungel LP megírásának és felvételeinek időszakában. Már az is bőven elég volna, ha ránézünk a nagylemez tasakjának hátulján szereplő fotóra, milyen szemekkel és arckifejezéssel nézett Ádi a kamerába…

De a címadó szövegével is parádésan körülírta a hazai kultúrdzsungelben uralkodó viszonyokat, melyek alapvetően azóta sem változtak jó irányba. Ő mondta, ötvenöt év tapasztalatával a háta mögött, csendesen, békésen, beletörődően. Mikor rákérdeztem, hogy ugye érzi a Körbezárt a dzsungel szövegében szereplő „a tigris és a kígyó lett a cimborám” sorban rejlő kegyetlen kettőséget, megint azzal a bizonyos jellemző grimaszával nézett fel rám a tányérjából: Minek kérdezed, ha tudod?

Körbezárt a dzsungel, rabja lettem én,
Kijutnom belőle, nincs sok remény,
Páfrány mögül karmok sújtanak le rám,
Tigris és a kígyó lett a cimborám…

Minden napért meg kell küzdenem,
Ha elgyengülök, végeznek velem,
Mert a dzsungel kegyetlen világ,
Egy törvény van, élni kell tovább!

Ezer helyen volt már rajtam súlyos seb,
Martam, vágtam én is legalább ezret,
Nehéz pára szorít, nem fáradhatok,
Utat kell, hogy törjek, amin járhatok…

Hát igen… Van, hogy jobb áldozatnak maradni, mint kényszeredetten a ragadozók társaságába kerülni. Ha túl is éli az ember, lelkileg rettenetes árat kell fizetni a végére…

Körbezárt a dzsungel, fia vagyok én,
Indák közt a testem alig éri a fény,
Farkasok neveltek, kemény lett szívem,
Két karom és fogam minden fegyverem…

Mindebben pedig az volt a legszörnyűbb, hogy a múlt árnyai mellett Ádámnak bizony a jelenkor tigriseit és kígyóit is el kellett viselnie. Mert bár mindvégig kívülálló volt, teljesen mégsem függetleníthette magát a szakma végtelenül önző és öntelt szereplőitől.

Például, hogy míg ő élete egyik főművének, legfontosabb lemezének tartotta a Dzsungelt, addig Ádinak rendszeresen el kellett viselnie olyan balfékeket, akiknek semmiféle zenei képzettségük vagy affinitásuk nincs a fúziós jazzhez, mégis merik magunknak venni a bátorságot, hogy lesajnálják vagy egyenesen lefikázzák azt.

II. Álomkoncert

Mikor túljutottunk a tervezett Hungaroton/Fotex licenc nyilvánvaló felvételeinek rendezésén, Ádám azt mondta, hogy az archív sorozat valóban a teljes pályafutásáról szóljon, nem akarja ugyanazokat az ismert felvételeket újra és újra. A Mini esetében a korábbiak kiegészítéseként ugye adta magát a nagy favorit, az Álomkoncert, melyet ezúttal már rendes, préselt CD-ként, digipakban álmodunk újra. Méghozzá extra felvételekkel megtoldva, eredendően egy bónusz CD-nyi egyéb bootleg-gel, azok legjobb pillanataiból válogatva.

Az Álomkoncert második cédéjére többek között felmerült egy eredeti, 1973-ban készült koncertfelvétel Tátraival, mely annak ellenére is komoly hiánypótlás volna, hogy nem szól túl jól. Aztán az 1978-as műsorból egy blokk, a Kell a barátság születését és egyben eredeti szövegét bemutatva. Továbbá a 2000-es, 2010-es évekből, mint az arra leginkább jellemző mozzanatként valamelyik Radics Emlékkoncert és a Városligeti Sörsátor hangulatának felidézése, illetve a Bem Rockpart búcsúbáljának, a rajongók között csak The End néven terjedő felvétel bizonyos részeinek műsorba szerkesztése. Mely utóbbi koncertet szintén nem tartott egyben és önállóan kiadhatónak Ádi, annak minőségbeli hiányosságai miatt, de az eleve bootleg antológia Álomkoncert extrájaként valamennyi beleférne…

A Tibusszal készült felvétel és az 1978-as turné ugye eleve megvan az archívumban. A másik ’73-as anyag Gallusszal és az 1977-es Erkel-beli részlet meg eleve onnan származott. Az utolsó egy-két kép kiválasztása, majd könyv anyagának leadása után gondoltuk letudni a többit. Ami a gyakorlatban mindig úgy ment, hogy amit átbeszéltünk és eldöntésre került, azt Ádám még aznap gyorsan le is telefonálta, hogy semmi se felejtődjön el, hogy haladjunk…

III. Mini RC, Tátrai-Török Tandem és az EKG

Az EKG CD eredetileg egy másik projekt, a Missió 1. albumának cédésítése kapcsán merült fel. Mikor is mindkét együttes egykori billentyűsével, Mándoki Sanyival készítettem életműinterjút, majd másnap a Patában rákérdeztem Gyugyóra, emlékszik-e még a lemezfelvételre? A felvételre emlékezett, de arra, hogy mit fújt, már nem. „Ittas voltam. –összegezte tömören- Arra még emlékszem, hogy a rádióban voltam Zsoltékkal, de hogy mit játszottunk, arra már nem…” – folytatta nevetve. Sebaj, majd átküldöm – feleltem, majd folytattuk tovább az ebédet és a munkát.

Török Ádám és az EKG együttes kapcsolata 1984-ben kezdődött, mikortól is az EKG-nak állandó klubja lett a Bem Rockpart 6-ban, október 31-től, minden harmadik hét szerdáján. Ahol nem csak Gyugyó támogatásával, de konkrétan az ő hangosításával is mentek le az EKG koncertek. Ádám sok fiatal zenésznek adott lehetőséget, majd ajándékozta meg őket barátságával és szakmai jó tanácsaival. Az EKG esetében az volt Török bácsi legfőbb intelme, hogy „A dinamika a legfontosabb!” Erről is szerettünk volna egy rövidebb sztorit Ádám brossúrájába, de sajnos az már nem fog elkészülni…

Közben az EKG dobosa, Bolla Zsolt ideiglenesen belépett a Tátrai-Török Tandembe. Alapvetően perkásként szerződtették, aki mellette néhány billentyűszólamot szőnyegezett. Már vele rögzítették 1985 decemberében azt a koncertkazettát Svájcban, amit Ádám szintén nagyon szeretett volna megszerezni és visszahallgatni, de sajnos nem teljesülhetett a kívánsága. Gyugyó kazettája már régesrég elkavarodott, vélhetőleg elajándékozta. Tibuszé pedig valószínűleg a tűz martaléka lett. Zsolt is elhunyt, mire a komolyabb kutatásba belekezdtünk volna. Viszont tavaly Ádi komolyan elkezdett utánajárni. Majd mindketten beszéltünk Kremling Lászlóval, az Europa Musik Organization koncertiroda vezetőjével, aki a svájci bulikat annakidején szervezte. Kremling úr telefonon tájékoztatott, hogy az ominózus előadást valóban ő rögzíttette és sokszorosította kazettán, de már nincs meg a mesterszalag, így elég nehéz lesz kiadható forráshoz jutni, ha úgy döntenénk, hogy a Tátrai-Török Tandem koncertalbum is szerepeljen a Török Ádám 75 CD sorozatban. Valóban úgy döntöttünk, de továbbra sincs miből dolgozni… Ember tervez…

Mándoki Sanyi emlékei szerint Bolla Zsolt később az újjáalakult Mini RC-ben is játszott még egy ideig Ádámmal, tehát továbbra is megmaradt a két művész között a jó viszony. Minden bizonnyal erre a gyümölcsöző munkakapcsolatra való tekintettel folytatódott az EKG színeiben is közös munka. Mert miután a kötelező sorkatonai szolgálat teljesen szétzilálta az együttest, az EKG romjain maradt Bolla-Mándoki duó úgy döntött, hogy mégiscsak felvesznek egy lemeznyi EKG dalt, jó minőségben, archiválandó az utókornak, hogy volt egyszer egy zenekar.

Az Esőcseppek album úgy készült, hogy Zsolt akkori munkahelyén, a Magyar Rádióban lopták a stúdióidőt. Másfél évig tartott, míg mindent feljátszottak, beleértve Török Ádám 1990-es közreműködését is. Mikor bő harminc évvel később megmutattam Ádinak az anyagot, Gyugyó teljesen felvillanyozódott: „Te…, figyelj, hát itt k.rva jókat játszottam! Már nem is emlékeztem rá, de nagyon jókat fújtam benyomva!” – nevetett egy tapas tál felett önfeledten.

„Mit gondolsz az anyagról?” – kérdeztem. „Baró!” – felelte a maga szokott tömörségével, majd bemártottuk a bagett falatkáinkat az egyik tálkába, a fokhagymás-tejszínes szaftot tunkolgatva. „Mit szólnál hozzá, ha ezt betennénk a sorozatba, feltételes módban, az elintézendők csoportba, a Tátrai-Török kazetta anyaga után?” – folytattam a logikus kérdéssel. „Persze, csináld csak! Bolla a rádióban dolgozott, jó munkát végzett.” – bólogatott, majd a pincérnek intve fordult vissza hozzám: „Iszol te is egy ristrettót?”

Nem vártam a hazaérkezésig, már útközben rácsörögtem Sanyira, hogy le kéne ülni beszélni, mert talán lenne egy értelmes módja az EKG anyag CD kiadásának. Annakidején, mikor egymást bátorítottuk a Missió LP utógondozása ügyében, az volt a véleményem, hogy a Missió 1. CD sima ügy, régóta várják a gyűjtők, el fogják kapkodni a rockerek. Viszont az EKG már kemény dió. Keményen meg kell dolgozni egy-egy példány eladásáért. Részint, mert aránylag már kevesen vannak, akiknek nem csak a szájuk nagy, hanem valóban képben vannak a ’80-as évek hazai zenekaraival kapcsolatban. Ráadásul egy részük már 1991-ben is fanyalgott a kazettát hallva, hogy ez így már ez az igazi, nem a klasszikus felállás. Aztán hogy, dalszövegváltozás is van és így tovább. A Török Ádám 75 sorozat azonban új perspektívákat nyithat az Esőcseppek számára. Mert bár a mai Mini rajongók javarésze még a Tandemet vagy az RC-t sem ismeri, de egy retrospektív sorozatban szépen megtalálná a helyét a közös anyagotok, érveltem lelkesen.

Sanyinak is tetszett a projekt. Néhány nap múlva már abban is megegyeztünk, hogy Török Ádám és az EKG néven fogjuk tálalni az időközben digitálisan felújított felvételeket. Ami tényszerűleg is igaz, valamint a promóciót is leegyszerűsíti. Utóbbival negyedikként a kiadó vezetője, Hartmann Kristóf is egyetértett. Már a borítón dolgoztunk, mindenki közös megelégedésére, mikor Gyugyót váratlanul elragadta a halál.

Remélem, ezúttal kivételesen senki sem fog kapva-kapni az alkalmon és senki sem fogja megfúrni a projektet, mint szegény Csiga halálát követően szinte azonnal Sanyi könyvét és szerzői albumát…

IV. Újra Mini RC, RABB, újra Mini, Radio KAOS, avagy saját lelkem börtönőre nem leszek

A rádiófelvételekről már többször volt szó. De minden esetben lyukra futottunk. Akár az ezüstkorszak, akár a Mini RC, akár a Tandem, akár a Topó anyagokról is volt szó. Az Alligátor lemezzel kapcsolatban meg végképp patt-helyzet alakult ki. A rádióban már nincsenek meg a szalagok, az RTV kiadó évtizedek óta nem működik, viszont senki sem merte bevállalni az ilyen-olyan bedigizett változatok egyikének feljavítását, majd a teljes anyag „csibészben” kiadását. Egy újabb alapmű, amit maga alá temetett a „balkáni, bolsevik, belesz.rós mélyigénytelenség”.

Itt érdemes kitérni a Mini RC utolsó, Huszár Endrével felálló formációjára is, mely lemezkészítésbe fogott a rádióban, de az elkészült felvételek, nem csak, hogy nem kerültek kiadásra, de gyorsan el is tűntek. Próbáltuk Ádámmal keresni, kerestetni, de a legszelídebb értékelés szerint is hülyének nézték, hülyére vették. Ami két dalt pedig az otthon talált TDK kazettáról a Messze visz az út CD végére szerkesztett, az pedig bizony még a legszelídebb értékelés szerint is jócskán hagy kívánni valót maga után a hangminőségét illetően. Ádi is tudta ezt, de tehetetlen volt. Ugyanaz ismétlődött, ami a rendszerváltás napjaiban…

Szavak, szavak, senki nem hisz nem senkinek
Szavak, csak szavak
Szavak, szavak, senki nem ért semmihez
Szavak, csak szavak, így nem jó

Következett volna a RABB és az újjáalakult Mini. Előbbi esetében a 2022-es válogatás tette lehetetlenné az értelmes tervezést. A balhé(k) után pedig már Gyugyó sem kívánta erőltetni. Eltettük az ügyet talonba, ami már akkor is azt jelentette, hogy a dolgok rendezése szinte biztos, hogy az utókorra marad. Legalábbis Ádám ezt mondta az asztalnál, még ha egészen más szavakkal is…

Természetesen másoknál is rákérdeztem a RABB válogatáslemezre. Leginkább azok véleménye érdekelt, akik nem „megalázott szerzőként” szomorkodtak, tehát akik nem érezték magukat a kiadvány elsődleges veszteseinek. Lesújtó vélemények érkeztek. Némelyek még arccal, névvel, interjúban is vállalták (az egyiket nemsokára közöljük – a szerkesztő), hogy ez vagy az nem tetszik nekik. Ádám jól érezte, hogy ezt a témát egy jó ideig nem szabad bolygatni. Kár, mert így a RABBocska kiesett a jubileumi koncert fellépői közül. Kár, mert így nem sokkal később már nem is számítottak minden egykori RABB tagra az Emlékkoncert szervezői.

Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a RABB egykori kiadói közül legalább két olyan is volt, akikkel Gyugyó soha többé nem akart együttműködni. Lehetőleg még csak közösködni sem. Tehát eleve fel volt adva a lecke. Persze készülhetett volna egy másik válogatás is, egy szebb borítóval, ami jobban reprezentálta volna azt a korszakot, a ’90-es évek műsorainak felépítését és hangulatát. Vagy ki lehetett volna választani egy bizonyos RABB anyagot, hogy a Török Ádám 75 sorozat egyik CD-je legyen, de abból ugyanúgy veszekedés lett volna, hát Ádi határozottan lebeszélt róla.

A Török Ádám & Mini esetében Gyugyó azt mondta, hogy a NarRátor kiadványokat egyelőre ne bolygassuk. Várjuk ki mi lesz az archívum sorsa. Mert bár Ádi sokakra haragudott, hogy nem kaphatók a korábbi lemezei, de Tóth Csabát ennek ellenére is szerette és tisztelte. Nagyon hálás volt azért, hogy Csaba évtizedeken át segítette az újjáformálódott Minit és a különféle egyéb formációit.

Üdítő kivételként a korszak egyetlen albuma A szél nomádja – Nomad Of The Wings az, ami azóta is folyamatosan kapható CD-n. Amivel bár Ádi nem volt tökéletesen elégedett, elsősorban a saját szerzői hiányosságai miatt, de roppantmód értékelte a korrektséget, hogy Böszme (Böszörményi Gergely, a Periferic Records vezetője – a szerkesztő) állta a szavát és mindig mindenhol elérhető az általa kezdeményezett és gondozott album.

Török Ádám ugyanis gyűlölte, ha „terméknek” nézték a műveit. Főleg, ha az ilyen-olyan számítások okán megszüntették vagy egyszerűen csak nem gyártották újra a hanghordozóit. Gyugyót nem csak a kalmármentalitás bőszítette, hanem az is, mikor a kiadói okostojások beleturkáltak a szövegeibe vagy a hangszerelésekbe. Leginkább pedig azt nehezményezte, hogy az egykori partnerei nem tudták, vagy nem akarják megérteni, hogy amit ő képvisel, az kultúrmisszó. Méghozzá kárpát-medencei kultúrmisszió, amit a kárpát-medencei üzletembereknek maguknak is kutya kötelességük volna végezni, nem csak támogatni. Török Ádám nem termékeket gyártott, hanem az összetartozást képviselte, a szabadságot, szerelmet és barátságot éltető szövegei, valamint az ősi népi és a modernkori zene által.

Épp ezért nem akarta licencelni az RTl Klub által rendelt remake CD-t, mert gyűlölte, hogy belekontárkodtak a hangzásba. Elvben persze lehetett volna szó róla, hogy felkutatjuk a mesterszalagokat, majd helyreállítjuk az eredeti dob- és billentyű-sávokat. Azonban azok idő- és munkaigénye miatt semmiképp sem az első körben. Nélküle viszont most már szinte lehetetlennek tűnik az összes érintettel zöldágra vergődni, hát ismét elveszni látszik valami, ami jó és ami érték. Miközben a kultúrában pusztító egolények minden szemétre és sz.rra adnak lóvét, csak épp a Török Ádám 75 sorozat pályázatára nem áldoztak a kétszínű alakok…

Hasonlóan furcsa helyzet maradt a Pinyó 60 koncertfilm, illetve koncertalbum után. Gyugyó persze bizonyos fokig valóban simlis volt, hiszen a NarRator után az EMI-nak is ellőtte a Pinyó 60 projektet. De míg a NarRátornak a régebbi felvételek licencelésével kellett bíbelődnie, addig az EMI egy vadonatúj, friss és aktuális koncertfelvételt kapott. Tehát, nem csak hogy nem kellett volna a fura uraknak fenyegetőzniük, hanem akár hálásak is lehettek volna, hogy mi hullik az ölükbe, az akkori költségvetésüket tekintve gyakorlatilag ingyen… Ehhez képest aztán lett kalamajka, hacacáré. A sokadik kalamandzsáré után pedig Gyugyó megint bezárt maga mögött egy ajtót. Nem hangosan, nem fűhöz-fához rohangálva, dühöngve és átkozódva. De az EMI-ból és az EMI akkori munkatársaiból köszönte szépen, nem kért többet…

V. Az elfeledett formációk és az „elveszett” Mini koncertlemezek

Mikor 2022. július 27-én megszületett Kristóf és Ádám között a megegyezés, hogy az új és végső Bartók CD mellett a H-Music fogja kiadni a Török Ádám 75 CD sorozatot, Gyugyóval már ott, az étterem egyik utcai asztalánál elkezdtük a hangos együttgondolkodást. Az nyilvánvaló volt, hogy az „ezer éve” elfogyott saját kiadásokat mihamarabb el kell kezdeni ismét gyártani. De melyikeket? Az utolsó Hungarotonos Mini nagylemez, a Dzsungel óta már jóval több, mint ötven kiadvány született, melyen Ádám hallható.

Elsőként az döntetett el, hogy a Mini mellett egyben, együtt be kell mutatni Török bácsi egyéb zenekarait és közreműködéseit is. Soha jobb alkalom, mint a 75-ös jubileumi esztendő kapcsán kialakuló felhajtás, hogy végre a helyére kerüljön néhány dolog. Elsősorban a zenével foglalkozó újságírók fejében. Ádám Dogs és Sakk-Matt tagsága alatt ugye nem készült felvétel, miként a Papp Gyula előtti ős-ős-Mini formációkkal sem. A Mini RC, a Tátrai-Török Tandem rádiófelvételei ügyben „le sem sz.ták”, hiába érdeklődött az elvileg illetékes személyeknél. A Topó Neurock Társulat lemezgyári demójának meg ugye megint csak nincs gazdája. Miféle ország, miféle állam, miféle vállalkozói réteg, miféle kulturális elit az ilyen?

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ezeken Gyugyó mindig nagyon kiakadt. Nem hónapokra, de arra az öt-tízpercre igen. Szigorúan csak baráti körben. Aztán persze megvonta a vállát, megrázta magát és túllépett a hülyéken. Nem hagyta magát tartósan kizökkenteni. De azért az a „szenilis vén balek” sem volt, aminek nézni akarták. Később Ádám úgy összegezte, hogy míg annakidején a tudtuk és a megkérdezésük nélkül jelentek meg kislemezen a rádiófelvételeik, aminek persze nagyon örültek, most viszont a rádiós arcok akkor sem hajlandók kiadni, ha személyesen kéri őket. Ráadásul miközben egyik illetékes a másikra mutogat, meg még a holnapi napot is letagadják, arra sem hajlandók, hogy egyáltalán válaszra méltassák, hogy egyáltalán megvannak-e még a dalai a szétlopott archívumban?

A lemezgyári anyagok kapcsán Török bácsi pedig azt nehezményezte, hogy macerás a licencelés, miközben a Hungaroton maga is kiadhatná a klasszikus magyar lemezeket CD-n. Emlékszem, hogy mennyit morgolódtunk, néhol hármasban is Gyulával, hogy miért nincsenek kinn olyan alapvető CD-k, mint a Skorpió sorlemezei. Vagy, hogy az idióta lemezgyár –itt szaftosabb jelzők és egyéb nevek is elhangzottak- harminc éve nem képes CD-n kibocsátani Zalatnay Cini Hadd mondjam el lemezét. Pedig nem igaz, hogy nem érte volna meg nekik, ha a finnek(!) még 2022-ben is üzletet látnak benne, jóval a CD-korszak csúcspontja után. Szóval Ádi úgy volt vele, hogy a Mini RC és a Tandem ideiglenesen kiesett, de azért tartsuk talonban a dolgot, hátha felvirrad…

Majd, mint már említettem, de nagyon fontos mozzanat, hogy időközben sajnos a RABB is kiesett, mert nem elég, hogy a „RABBocska” egykori kiadói közül Gyugyó kettővel már egyáltalán nem kívánt foglalkozni, de a válogatáslemez balhéja kapcsán fellángoló egyéb viták és felújult régi feszültségek nyomán úgy döntött, hogy hanyagoljuk a Branchot. „Majd legközelebb!” – legyintett lemondóan, sokatmondó tekintettel, amit sajnos nem követett nevetés. Viszont, ha nincs Alligátor és a RABB sem lehet teljes, akkor a többinél sem kell majd később a teljességre törekedni. Ez mellbeverős súlyos megállapítás volt, de mint sok egyéb másban, Ádámnak ebben is igaza volt. Lám, így lesz egy átgondolatlan hülyeségből sok-sok egyéb veszteség és kár, dominószerűen végigcsattogva a lépcsőfokokat a gödörig…

Török Ádám kifejezetten sok sebet kellett elszenvedjen a kiadók, a szervezők és a közpénzek fölött diszponáló karrieristák önző és ostoba döntései miatt. Mégsem hőbörgött. Mégsem turnézott a sérelmeivel a médiában. Mégsem szervezett lázadást. Mi több, még szóban sem mondta soha senkivel kapcsolatban, hogy „eb ura fakó”, pedig bőven lett volna oka rá, hogy akár csak verbálisan is, de trónfosszon egy-két hihetetlenül nagy f-et… E helyett, inkább türelemre intett: Nyugi, a tisztjét tisztelni kell -maradt a végletekig lovagias-, de majd kifocizza magát a hülyegyerek… Mikor az ilyesmit élénk helyeslés fogadta, újra leintette a társaságot. Nem biztos, hogy az olyan jó lesz nekünk, könnyen lehet, hogy még éhesebb szúnyogok jönnek. Fogalmazta meg mindezt, jóval tömörebben, a maga trágár galcsis szlengjével. De attól még érthető maradt, hogy az öreg nem csak, hogy nemes gondolkodású, de bizony bölcs is, akire érdemes odafigyelni. Sok évtizedes tapasztalattal a háta mögött tudta miről beszél…

Ezért nem támadta soha azokat, akik lenyúlták a szinopszisait, akik megfúrták a rendezési terveinek megvalósítását. Ádám még annak a gátlástalan kaméleonnak sem vágott vissza, aki nem elég, hogy lenyúlta a minisztériumi anyagokban szereplő javaslatait, de még volt elég vastag bőr a képén könyvbe is szerkeszteni azokat. Gidó, Laci, Fecó, Csiga, Munyó és a többiek ötleteivel együtt. Pedig ezt aztán roppant könnyen tudta volna bizonyítani, mikor az öltönyösökkel tárgyalt. Elég lett volna kinyitni az egyik emailt, dátummal, majd utána felolvasni a rá egy évvel később megjelent könyv azonos tartalmú bekezdéseit. De Gyugyó mégsem rúgatta picsán a szemétládát, miként mindenki mást is lebeszélt az ilyesmiről. Török bácsi a budai helyekből egy valódi úriember volt. Akit a környezete nem csak a híres Mini dal után tarthatott lovagnak, hanem a megbocsátó lelkülete és nemes jelleme okán is.

Úgy szeretném? Úgy akarom?

Török Ádám sosem vett részt Erdős Péter gyalázásában sem, mert úgy vélte, hogy szándékosan csináltak emblematikus bűnbakot belőle. Miközben az egykori hanglemezgyár egyéb kártevői újabb lemezcégekben és egyéb médiumokban folytatták tovább azt a károkozást, amit már Erdős életében is aktívan végeztek. A jelenlegi kiskirályok Erdőshöz való hasonlítását pedig egyenesen nevetségesnek tartotta. Gyugyó ezen véleménye akkor is szilárdan megmaradt, ha a tárgyalóasztalnál egészen más hangulat uralkodott, mikor jogosan sorolták a közös barátaink a popcézár uralma alatt elszenvedett sérelmeiket. Akinek lehetett, annak mindig el is mondta, hogy sok egyéb „g.ci” is szívta vérüket akkoriban, akiket nem ér naponkénti kritika, pedig messze nem akkora ésszel és műveltséggel kavarták a dolgokat, mint Péter.

Ezért, bár nem szerette Erdőst, de azon dolgokért, amikért lehetett, Ádi bizony elismerte őt. Szemben napjaink arcoskodó kontárjaival, akik bár ilyen-olyan titulusokat aggatnak magukra, de semmi egyébbel nem büszkélkedhetnek, mint a bársonyszékeikkel. Volt erre egy jobb kifejezése is, de nem tűr nyomdafestéket… Mert sem a hibáktól hemzsegő kiadványaik színvonalával, sem a gittegyleteik által működtetett kiállítások anyagaival, sem pedig a pályázatok elbírálásának végeredményeivel nem ütik meg, még azt a nem túl magas szintet sem, amit anno az MHV és a több komcsi kulturális intézmény. Nem véletlen került a könyvben a többi kiadó és kiadvány elé az Erdősről szóló beszélgetésünk azon részlete, amelyik. Ezt nem lehet elégszer elismételni. Kár, hogy ő maga már nem említhette meg a Lemezleltár Török Ádámmal című könyvünk tervezett sajtótájékoztatóján…

VI. Török Ádám & Mini, Új Mini, Adam & Misi

Török Ádám egy őszinte, önmagához is őszinte ember volt. Így nem csak az intrikáikkal nem voltak képesek őt kizökkenteni az önimádók, de Gyugyó visszafelé sem ment bele a játékba. Tehát sosem legyezte öncélúan a törtető szerencsevadászok egóját, lett légyen bármilyen fontos is, amit egy-egy percemberke aktuálisan hozni tudott a konyhára. Ádi inkább csak elviselte, ha kellett elszenvedte a körülötte legyeskedő erkölcsi hullákat, de arra nagyon figyelt, hogy még csak véletlen se hizlalja tovább az egójukat, fokozva a bajt feleslegesen. Ezért aztán Ádám dicsérete mindig érték maradt, mert nem osztogatta nyakra-főre. Miként Török bácsi önkritikája is a helyén maradt, mindvégig tisztában volt vele, hogy nem sikerült minden albuma, minden szerzeménye tökéletesre. Hát komolyan át kellett gyúrni a tervezett jubileumi CD sorozat tartalmát, hogy átfogó is maradjon, arányaiban reálisan vonultassa fel a pályafutás lépcsőfokait, de azért cikibe se menjen át.

Mindezt úgy, a jövőbe vetett hittel, hogy az első időkben még egy cseppet sem lehetett biztos abban, hogy a Török Ádám 75 sorozatból bármi is meg fog valósulni. Vagy a múlt árnyaival kellett bajlódnia, vagy a reménylett jövőbeli partnerek tudálékoskodással súlyosbított kapzsiságával volt kénytelen szembesülni. Mégsem adta fel, csak időlegesen tette talonba a tervet, mint oly sok minden mást is, ha a szalon vagy valamelyik vízfej keresztbe tett neki.

Mindenesetre a Török Ádám & Mini néven újjáalakult csapat modernkori lemezterméséből egyértelmű volt a választás. Ezzel kapcsolatba Török bácsi azt mondta, hogy a k.rva jó jubileumi koncerteket ő is nagyon szereti, „azokat a közönség is szereti.” Ebben egyetértettünk. Ráadásul, mivel a 75/55 bulit a sztrókja miatt már nem akarta kiadni, mert már nem voltak olyan állapotban a hangszálai, mint a betegsége előtt, hát még inkább passzolna a nagy koncerthez pár régebbi, hasonló különleges előadás felvétele. Inkább egy későbbi Nyitott kapu Bartók költői világára lemezbemutató koncertet szeretett volna felvenni, instrumentálisan, és mint a végső Mini album aláhúzásaként, egyfajta utánlövésként piacra dobni.

Az 55/35 bulit idéző Egy varázslatos éjszaka tehát első említésre papírra került. Annyira egyértelmű volt, hogy nem is beszéltünk róla többet. Viszont a Mini Big Band, a Mini Co. és az Új Mini után sajnos szintén nem maradt jó minőségű stúdiófelvétel. Első kettő esetében csak bootlegek és fél-hivatalos, például színházi felvételek léteznek, szintén az Álomkoncert bónuszai közé kívánkozva.

Az Új Mininek viszont van egy vendégekkel és vendégblokkokkal feldúsított koncertalbuma, amit alig ismer a közönség. Így kicsivel később, az Új Mini, a Capriccio és a RABB tagjainak közös Zsoldos 50 – Miniklub 45 – Jubileumi koncert 2014 lemezének átbeszélése közben merült fel, hogy ugye az és úgy kerül majd fel, amit annakidején ő, illetve Gazdag Viktor CD-re szerkesztett. Mert hát ugye, mindannyian láttuk a tendenciát, hogy ahogy fogynak a magyar rock nagy öregjei, úgy pofátlanodnak el egyre inkább az illetékesek és illetéktelenek. Majd kerülnek fel a főhősök által okkal és joggal szerkesztett koncertlemezek újrakiadásaira, új változataira a nem véletlenül lehagyott dalok, mint kiadásra nem szánt felvételek.

Gyugyó az Adam & Misi formáció CD-jének elkallódását is nagyon sajnálta, főleg, hogy a Nyitott kapu Bartók költői világára album előtti utolsó stúdiólemeze volt. Gyorsan fel is hívta Misit, hogy mit szólna egy újrakiadáshoz. Én meg közben azt javasoltam, hogy ezúttal Török Ádám és Horváth Misi szerepeljen a borítón előadóként, hogy könnyebben be tudja majd azonosítani az Éjszakai utazások Zeneországban anyagot a közönség.

VII. V Mini, Török-Fehér Duó, Mini Art-űr, Radics Akusztik, Hármasfogat

Török Ádám a Vancouveri Mini, vagyis röviden V Mini koncertfelvételét is újra meg akarta mutatni az újságíróknak és a szélesebb közönségnek. Úgy emlékezett, hogy van belőle egy cédéje, fel is túrta érte a polcát, de nem találta. Viszont, mikor átküldtem neki a hanganyag linkjét, az EKG-hoz hasonlóan annyira felvillanyozódott, hogy ezt feltétlen csináljuk meg, mert már nem is emlékezett „milyen jókat fújt és imprózott benyomva”. A halála előtti napokban írt is a kint élő barátainak, hogy küldjék át a tömörítetlen hangfájlokat, illetve a plakátot és egyéb kanadai fotókat „az első magyar, sőt európai” kiadáshoz. Utóbbi titulust hosszabb röhögés követte a telefonban, mikor hétfőn felhívott, hogy hasonló stílusban felvázolja a heti teendőinket, az állandó poénkodással némileg megakasztva az érdemi munkát. A könnyem kicsordult, úgy kacagtam, ahogy előadta az amúgy komoly projektekről szóló mondandóját. Csak Isten tudta, hogy utoljára halljuk egymás hangját…

A vele kiegészülő, vagyis a Török Ádám és a Mini Art-űr formációval és Török-Fehér Duóval Gyugyó egy-egy új lemezt tervezett, bár a betegség miatt vacakoló torka miatt jóval inkább a kis Ádámra építkezve. Javarészt instrumentális anyaggal, illetve egy-egy vendégénekessel, élőben rögzítve. Ezekre sajnos már nem kerülhet sor. Talán egy önálló Mini Art-űr CD, a tervezett kompozíciókkal pótolhatja valamennyire a hiányt. Valamint az Illés Klubban rögzített DVD egy-két trackjének hangsávja szintén felkerülhet az Álomkoncert extrái közé.

Mikor a Radics Akusztik lemezhez érkeztünk, Gyugyó nagyon szomorú lett. Török Ádám ugyanis nagyon szégyellte a Napfényes éjszaka című albumot. Azt mondta, hogy eleve nem akart már többé kiadós lemezt. De az meg kifejezetten dühítette, hogy bár már az első bulit kiadták a maga kiforratlan műsorával, viszont el stúdiós utánjátszásokat meg elmaszatolták…

Gyorsan meg is kérdeztem tőle, hogy akkor mégis, miért vállalta? Amire Ádi azt felelte, hogy nem akart a Hegedűsnek (Hegedűs István, munkatársunk, a Mini egykori menedzsere – a szerkesztő) bekavarni. Végülis ez is egy szempont, gondoltam magamban, Pisti ép eleget dolgozott az ős-Miniért, illetve a Mini Akusztik World-del is melózott később.

Összességében Ádám azt szerette volna, ha a Radics Akusztik első lemeze minél gyorsabban elfelejtődik. Azt kérte, hogy mi se hangsúlyozzuk sehol, se a könyvben, se a 75/55 bulin, sem a Török Ádám 75 kiállítás és brosúra anyagában. Inkább, majd ha már játszottak eleget a fiúkkal és összecsiszolódik a produkció, akkor kell majd egy másik, új Radics Akusztik felvételt készíteni. De mindezt annyira a távoli jövőbe helyezte, hogy éreztem, már maga sem hisz benne, hogy sor kerül rá, hogy meg fogja érni…

Az utolsó másfél évben, mikor a jövőről beszélt, már nem igazán éreztem hitet Ádám szavaiban. Nagyon hasonlóan állt hozzá a végső Bartók CD-hez, mint Mecky a Testamentum albumhoz. Ugyanaz a beletörődő szomorkás hangulat áradt a beszédükből, a hangjukból, de még a hanglejtésükből is. Mintha már tudva tudták volna, hogy mennyire kevés az idő és ténylegesen az lesz az utolsó lemezük.

Ennek ellenére Gyugyó aktívan tervezte a jövőt. Így például a Bartók műsorból a koncertfelvételt, illetve néhány egyéb instrumentális albumot is felvázolt a 2023-as esztendőre. Ezek közül az egyik a Török-Fehér Duó már sok éve csúsztatott koncertalbuma, melyet hol a karantén, hol a betegség, hol pedig az energiaválság hátráltatott. A sztrókja után Török bácsi annyit változtatott a projekten, hogy míg a kis Ádi gitározik, ő kizárólag csak fújna és imprózna, hogy ne legyen gond az élő felvételen a vacakoló hangja miatt. Az énekes részekhez pedig meg akart hívni pár vendéget, egy-egy nótára. Hogy a dalok előadása is rendben legyen, de azért a produkció továbbra is markánsan a két Ádám duója maradjon. Sajnos a 2023-as Török-Fehér Live CD már nem fog tudni elkészülni, pedig mindketten megérdemelték volna.

A jubileumi koncert utáni időszakra másik terve egy Völgyi Bélával közös CD elkészítése volt. Gyugyó és Bécó egy teljesen instrumentális világzenei projekttel készültek megörvendeztetni rajongóikat, mely konceptalbum anyaga sok tekintetben visszatérést jelentett volna Ádi korábbi világzenei törekvéseihez. Egyben a Mini RC, a Tátrai-Török Tandem és az Adam & Misi formációk meditatív jellegű monoton alapjai is megjelentek volna a több kontinens népzenéit magába foglaló, összefüggő nagy műben, Török Ádám és a Mini Art-űr elnevezésű formáció előadásában. Talán ennek a projektnek az összefoglalója, illetve Bécő és Gyugyó kapcsolata is helyet kapott volna az idén nyárra tervezett Török Ádám 75 kiállítás brossúrájában, de már sosem fogjuk megtudni, mert odafenn máshogy döntöttek…

Bár Ádám elhunyt, talán ez az anyag valamennyire mégis menthető és idővel a közönség elé tárható, mivel a kompozíciók már tavaly is eléggé előrehaladott állapotban voltak. Ráadásul Bécó maga is fuvolista, aki több, mint négy évtizede játssza a színpadokon a Mini klasszikusait. Így hát lehet, hogy volna értelme a kompozíciókat befejezni és ha másként nem, a kész felvételeket akár egy emlékalbum formájában kibocsátani. Esetleg a CD végére néhány korábbi koncertrészlet is felhasználható extraként, hiszen Török Ádám többször is játszott a Mini cover bandként indult Mini Art-űr zenekarral, melyekről itt-ott kép- és hangfelvétel is készült.

Persze mit mindig, ezúttal is érdemes az érme másik oldalát is felmutatni. Ugyanis az eddigiekben foglaltakhoz hasonlóan az is szilárd tény, hogy Gyugyó sosem kért tőlem semmilyen intéznivalót egy esetleges Mini Art-űr kiadvánnyal kapcsolatban, miközben a többi formációjával annál inkább ütötte a vasat, érezvén, hogy kevés ideje van…

A Hármasfogat Blues CD-je szintén adta magát. Persze bejött Ádám számítása, mert a magánkiadás kapcsán ezúttal már senki sem tudta átverni vagy lehúzni őt, viszont az átfogó terjesztés azért mégiscsak hiányzott. Aki a covid előtt nem járt koncertre vagy nem vásárolt a Rock Diszkontban, az bizony könnyen lemaradhatott volna, mert gyorsan elfogyott. Az egyik legutolsó példányt hoztam el végül tőle, hogy legyen donor az újragyártáshoz. Janónak mondtam is, miközben a szuperkoncert felvezetéséhez készítettünk interjú-sorozatot. Talán Jenőt is felhívta Gyugyó, de erről már nem volt alkalmunk dumálni, mert miután küldött némi anyagot és extra infót a Janó és Pinyó interjúhoz, soha többé nem beszéltünk a Hármasfogatról, mert négy napra rá elaludt…

Pedig még annyi mindent szeretett volna a közönségnek ajándékozni. Pedig még annyi mindent kellett volna átbeszélni, előkészíteni, elintézni. Akár a kiállításra, akár a további tervezett kiadásokra és koncertekre, akár már a 80/60-ra…

VIII. Jazz Akusztik

A szintén Török Ádám és a Mini néven eladott, de változó felállásokkal dolgozó alkalmi formációi közül Gyugyó talán az A38-on rögzített Jazz Akusztik koncertet szerette a legjobban. De úgy vélte, hogy túl sokba kerülne a felvétel licencelése vagy végleges kivásárlása, valamint a DVD gyártás is, így inkább letett róla, mert lenne fontosabb projekt is, ha befolyik valami lé…

(Álnaiv dolog persze, de a Mini Akusztik Trió LP félbemaradt ügyéhez hasonlóan nagyon kíváncsian várom, hogy a nagy-nagy sajnálkozás közben ki az, kik azok, aki legalább utólag meghallják Ádi kívánságát, és érdemben is lépnek majd az ügyben…)

Tehát Gyugyó egyik nem is annyira titkos favoritja a Mini speciális felállásával készített Jazz Akusztik koncertfilm volt. Őszinte, beletörődő szomorúsággal vette tudomásul, hogy az illetékesek közül, beleértve az akkori kiadóit is, senki sem kíván abból az anyagból CD-t vagy DVD-t csinálni. Mikor pedig szerényen érdeklődött, akkor valaki olyan árakat mondott neki a licencelésre vagy kivásárlásra, hogy Ádám azonnal elállt a tervétől. Persze jó balkáni szokás szerint ma már ennek a sztorinak sincs meg a felelőse. Mindenesetre még a jubileumi sorozatba sem szerkesztettük bele, mert azon a lóvén három másik korongot is meg lehet csinálni… „Ha nem ötöt!” – kontrázott rá megint valaki.

Most, hogy elvben mindenki hatalmas barátja lett, valaki akár zsebébe is nyúlhatna, vagy a fejéhez is kaphatna odafenn, valamelyik toronyban, hogy legalább a Török Ádám életmű egyik-másik ilyen fontos darabja fennmaradjon az utókornak. Mert YouTube ide, meg Spoti oda, a digitális mocsár nagyjából ma is épp annyira megbízható, mint az az iWiw, a Myspace vagy a régi Török Ádám honlap idejében volt…

Szóval még élt, sokszor próbára tették. Mi több, Török bácsit még a betegsége után se kímélték az önmaguk vélt vagy valós fontosságától megrészegült egoisták, kiadók, szervezők, jogtulajdonosok, minden lében kanál kavarógépek. Gyugyó mégsem mondta soha, hogy eb ura fakó! Igaza volt. Inkább előre tekintett és másba fogott.

Ádámnak abban is igaza volt, hogy bizonyos alakokat szóra sem érdemes méltatni. Ugyanis még megszégyeníteni sem lehet őket, hiába olvassuk a fejükre a vétkeiket. Mert nem elég, hogy gátlástalanok és szégyentelenek, de még kifejezetten büszkék is arra a törtetésre, amivel másokat letaposva próbálnak az csúcsra jutni. Ezt pedig, mint a bukott emberi természettel elválaszthatatlanul együtt járó emberi gyarlóságot, nem túl sokan tudják józan módon tudomásul venni. Török Ádám viszont nemcsak, hogy békességgel tűrte, hanem bölcsen bele is kalkulálta a terveibe. Majd derűsen, megbocsátásra kész szívvel tekintett a környezetében törtető, dúló-fúló, áskálódó szakmabeliekre. Rendületlen dolgozott tovább, egészen az utolsó éjszakájáig, mikor még mindig kitartóan és kitartó emberszeretettel tervezte, szervezte a jubileumi előadását és az ahhoz kapcsolódó kiadványokat. Soha korábban nem tapasztaltam még ehhez hasonló belső erőt…

Isten nyugosztaljon, Gyugyó! Megtiszteltetés volt tőled tanulni! Remélem, a szeretteiddel együtt fogtok örvendezni az utolsó napon!

Utószó

Ebben a fejezetben sem lesznek kapcsolódó képek, mert Ádám „kitűnő barátai” a könyv után az online megjelenést is letiltották. Ám legyen. Mindenki a maga szerencséjének a pogácsa…

Rajtuk túllépve a profi fotósok anyagai közül legalább ezt az egyet azért érdemes megtekinteni az alábbi linken. Ilyen minőségű és jellegű fotóanyagot álmodtunk meg. Ezt a Vértes remekművet például konkrétan a díszdobozra és a könyv nyitófotójaként gondoltuk Gyugyóval. Nagyjából ez az esztétikai vonal vonult volna végig a brosúrán, a könyvön és az archív CD sorozaton, ha minden érintett úgy állt volna hozzá a Török Ádám 75 projekthez, ahogyan egy ilyen kaliberű művész életművéhez kell.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=6350473631683433&set=pb.100001625768812.-2207520000.&type=3

Jelen pillanatban nem tervezek további folytatást. Bár Ádi halála óta egyre több az érthetetlen fejlemény, közben az emlékkoncert egyes résztvevőivel kapcsolatban is egyre furcsább hírek érkeznek, remélem sikerül békében letudni mindent, ami a közeljövőben még előttünk áll. Ha másért nem, hát Török Ádám békés természetére, béketűrésére és béketeremtő lelkületére való tekintettel. Őszintén nagyon remélem, hogy június végére elcsitulnak az indulatok!

Jozé, 2023. május 27.