Annak ellenére, hogy soha nem játszott közös zenekarban Barta Tamással, mégis szinte minden rezdülését ismerte. Irigylésre méltó, páratlanul precíz memóriájának köszönhetően a negyven évvel korábbi események Papp Gyula elbeszélésében oly módon elevenednek meg, kerülnek már-már tapintható közelségbe, mintha csak tegnap történtek volna.

– 1972-ben az a Mini-formáció, amelynek te is tagja voltál, közös ORI turnén, valamint május 1-én, frenetikus hatású Tabán-koncerten vett részt az LGT-vel. Innen datálódik Barta Tamással való ismeretségetek?  

– Egy évvel korábban ismertük meg egymást, mikor még egyedül koncertezett a Mini a május 1-i Tabán majálison. Szemerkélő esőben játszottunk és az ötszáz fős közönség soraiban nem volt nehéz észrevenni Barta Tamás jellegzetes fizimiskáját. Később, mikor már összebarátkoztunk elárulta, hogy ’72-ben a Mini az ő javaslatára került be az ORI-turnéba, mint az LGT előzenekara.

Zuglói gyerek volt, gyakorta vendégeskedtem Erzsébet királyné úti lakásukban. Édesapját, aki nagydarab, szigorú ember volt, nagyon szerette. Éppen ezért Tomit nagyon megrázta későbbi halála. Úgy érzem, ez is közrejátszott abban, hogy 1974 nyarán kint maradt Los Angelesben. Mikor a Skorpióval Amerikában jártunk, Karesszal felhívtuk New Yorkból. Átadta a kagylót, Tomi pedig szeretettel üdvözölt; ekkor beszéltem vele utoljára. Tóth Józsival, a Hungária dobosával együtt őrült módon Amerika-imádók voltak. „Gyere Gyuluskám, bemegyünk a <bájrozóba>” – sokszor így invitált a büfébe. Tóth Józsi pedig – mesélte Tomi -, ha meglátott egy hosszú Cadillacet derékig meghajolt előtte. (nevet, majd elkomolyodva) Egyébként Amerikában ő azonosította Tomi holttestét.

– Milyen élményeket őrzöl ezekről az időkről?

– Nagyon sok közös emlék fűz össze bennünket. Ezen az emlékezetes ’72-es nyári ORI-turnén a Mini, mint előzenekar kezdett, utánunk jött az LGT. Ráadásul, saját programunk után, de a mi műsorrészünkben kísérhettük Zalatnay Cinit olyan dalokkal, mint a Split-fesztivál győztes Miért mentél el?, vagy a Szeress nagyon. A központi koncertsorozat keretében körbe jártuk a Hajdú-Bihar megyei nagyvárosokat. Danyi Attila, az egykori Scampoló-vezető szállított minket saját mikrobuszával. A cuccot külön teherautó hozta, kivéve Presser Pici szétszedhető Hammondját. Attila mikrobusza Cegléd belvárosában feladta a küzdelmet, nem mozdult többé. Besült a motorja. A két zenekar – más választás nem lévén – stoppal igyekezett eljutni Hajdúszoboszlóra. Szerencsére egy Opel Record felvett bennünket, azt hiszem, a többiek is hasonló módon jutottak el a koncert színhelyére. A Hammondot valahogy bepréseltük az autó csomagtartójába, s ha egy órás késéssel is, de le tudtuk játszani a bulit. Másnap Nyíregyháza. Tomi meg akarta látogatni a városban katonai szolgálatot teljesítő Külkei Attila nevű barátját, ezért a Debrecenből Nyíregyházáig közlekedő munkásvonattal utaztunk. Elég merész vállalkozásnak tűnt ez abban az időben két hosszúhajú zenésznek… Az LGT többi három tagja Budapestre vonatozott ORI-buszt intézni, mi a háromnapos turné szünetben kispályás focit játszottunk Barta-Török-Nagy Pista-Nemecsek-Papp összeállításban. A meccsek egyébként állandósultak ezeken a turnékon, ahol Ádám különböző beceneveket talált ki: Hordó (ez én voltam, akkori testsúlyomhoz illően), Uborka (Frenreisz Karesz), Török pedig saját magát Hurkának titulálta. (nevet)

– A zenész kolléga szemével hogyan láttad Barta Tamást?

– A mai napig a legnagyobb magyar gitárosnak, kiemelkedő muzsikusnak tartom. Mindent tudott, amit kellett és jó dalokat írt. Állandóan gyakorolt. Az Izabella utcában, a harmadikon (lift nélküli bérházban) lakott Évával, aki a barátnője volt. Bartáéknál a következő életkép tárult a látogató elé: Éva (Karesz elnevezte Nagymamának, mivel idősebb volt Tominál) kötött, Tamás csendben gitározott, közben nézték a TV-t. Lejárt a Bem rakpartra, ahol emlékezetes dzsemmelések folytak – többek között – Szörényi Leventével, Laux-szal és Karesszal.

– Milyen gitáron játszott?

– Az első gitárjára nem emlékszem, de a Great Western Express fesztiválról egy aranyszínű Gibson Les Paul márkájú hangszerrel jött haza. Ezt később megvette tőle Szűcs Antal Gábor Totya – ezen játszott a Skorpióban -, majd eladta Bencsik Samunak. Végül a gitárt elnyelte a nagy Szovjetúnió…

– Tamás Chuck Berry gitártémáival kezdett a hatvanas években. Tíz évvel később hol kötött ki?

– Elsősorban Johnny Wintert tekintette példaképének. A Bummm-lemezre írt Vallomás című szerzeményének hajlításai is rá emlékeztetnek. Aprólékos munkával szedte le Winter frazírjait és honosította meg saját nótájában. Emellett Jimi Hendrix volt az istene, több lemeznyi anyagot hallgatott végig, amiből aztán rengeteget merített. Ha jól emlékszem, Claptont is szerette, de a favorit mindenképpen Johnny Winter és Hendrix volt. Olyan könnyedén játszott, mintha gumiból lett volna a keze. És akkor előadásmódjának eleganciájáról még nem is beszéltünk.

– A Vallomást a Mother Funker elnevezésű zenekaroddal is feldolgoztátok.

– Sárdy Barbarával közös zenekarunkkal 2000-ben rögzítettük a dalt, pedig Barbara először nem akarta, mondván, csak saját számok szerepeljenek az albumon. Az eredetivel az volt a bajom, hogy ebben a csodálatos darabban – keverési sajátosság miatt – alig hallani Barta énekét, hajlításait. Ezért is szerettem volna méltó körülmények között, újra gondolva rögzíteni. Már a nóták felvételi előkészületeinél tartottunk, mikor egy sétánk közben – teljesen véletlenül – az Izabella utcában kötöttünk ki. Barbara váratlanul felvetette, hogy mégis csak fel kéne tenni a Vallomást a lemezünkre. Miközben annak a háznak a kapujában álltunk, ahol Barta Tamás élte az életét Évával – és amiről Barbarának fogalma sem lehetett… Hátborzongató!

– Azt mondják, Tominak nem volt egyszerű természete.

– Akivel összeveszett, annak nem volt szerencséje. Külkei Attilával, Tomi válogatott vízilabdás barátjával hármasban beszélgettünk, többek között a hungáriás időkről. Előfordult, hogy Fenyő Mikivel összevesztek; például azon, hogy Miki – óriási futballrajongó lévén – buli közben mini TV-n meccset nézett. Erre Tomi leszólt a színpadról Attilának, aki mellette állt a függöny mögött, mit szólna egy GISZ- dúrhoz, az egyébként C-dúrban játszott nótában. És már nyomta is teljes hangerővel. És egy H-dúrhoz? A választ meg sem várva, utána az következett, az is tiszta erőből. Csak, hogy bosszantsa Fenyőt. 

– Egy interjúban zenészek állították, hogy Barta Tamás felkészült gitáros volt ugyan, ám improvizatív készséggel nem rendelkezett, így a rögtönzések gondot okoztak neki. Te mit tapasztaltál a közös dzsemmeléseken? 

– Én nem ezt tapasztaltam. Tele ötletekkel, megoldásokkal pillanatok alatt feltalálta magát. Azt tudom, hogy minden utána következő gitárosnak nehéz volt őt helyettesíteni.

– Mi tudsz disszidálásának körülményeiről?

– ’74-ben csináltak egy amerikai turnét, közben egy svédországi szerződésnek kellett eleget tenni. A repülőn visszafelé már közölte a többiekkel, hogy Amerikából nem fog hazajönni.

– És a haláláról?

– ’82-ben már a Dinamitban játszottam. A február elejei Pulzus adás felvétele folyt a TV-ben, épp az utolsó felkonf következett. Az asztalnál ült Módos Péter szerkesztő és Sztevanovity Dusán műsorvezető, mikor elhangzott a bejelentés: „Most érkezett a hír Amerikából, hogy Barta Tamást több pisztolylövéssel megölték.” Akkor nagyon szíven ütött, de nem sírtam. Két évvel később, ’84 karácsonyán a családban valaki feltette a Bummm-lemezt, a Vallomás ment. Akkor sirattam el Tomit. Egyetlen dolog, ami megejtő a fiatalon elment társainkban, mint Barta, Bencsik, Radics, vagy éppen Ady Endre: ők örökké fiatalok maradnak.