2021. február 26-án jelent meg Steve Lukather nyolcadik szólólemeze, amit már karanténban, de élő üzemmódban vettek fel barátaival. Ügyes piaci fogásként Joseph Williams, szintén TOTO/szintén zenész szólólemezével egy napon jelent meg az I Found The Sun Again album. Ezen apropóból próbáljuk meg körbejárni, ki is ez a Steve Lukather, akit gitárosok százezrei néznek szájtátva világszerte. A cikknek nem célja sem Luke, sem a TOTO gazdag életpályájának részletezése, inkább csak az ismeretlen ismerős bemutatása.
Hero with a 1000 Eyes
A cikk szerzője elfogult Luke rajongó. Körülbelül tíz alkalommal látta Stevet TOTO vagy szólókoncert keretében játszani. Több személyes és telefonos interjúbeszélgetés van mögöttük – ezt természetesen ő nem jegyzi…
Első személyes és máig ható élményem egy 1992-es rotterdami TOTO koncert, a Kingdom of Desire turnén, ami fellépést mannaként vártam és úgy is éltem meg. Ott, Jeff Porcaro halála után, Simon Philips friss segítségével, Luke hátára vette a TOTO keresztjét és hordozza azóta is. Akkoriban, és még jó sokáig, ő énekelt és a színpadi ceremóniamester minden szerepét is magára vette.
TOTO koncertekből szinte csak eufórikus élményeim vannak, bécsi, majd többször budapesti Pecsa és Aréna koncertek, hatalmas zenekari örömködések.
A szólókoncertekből azonban van mélypont is a 2010-es évek elejéről, amikor Luke egy bécsi koncertjén viszonylag hamar színpadképtelenre fogyasztotta magát… Nagyon kínos volt, pláne a remek jazz és fusion zenészek társaságában, ahogy a jammelés semmilyen szakaszába nem tudott beszállni. Beszélni meg régen nem. Voltak nehéz időszakai, na…
Luke-ot azonban nem lehet nem szeretni. Ha valakinek ekkora lelke és szíves van, annak vannak gyengeségei is természetesen. Ez alól ő sem kivétel.
Az ifjúság édes madara
Lukather a TOTO legfiatalabb tagjaként lett ismert 1978-ban, az első lemez megjelenésekor. Ekkor 21 éves volt, a zenekar alakulásakor 18. Nem mintha a többiek idősek lettek volna, de már mindegyikőjüknek volt koncert és stúdió tapasztalata is, ami meghaladta Luke-ét. Fel is nézett rájuk, különösen David Paich billentyűsre és Jeff Porcaro dobosra. Mindkettőt bátyjaként tisztelte egész pályája során. Többször elmondta, hogy Paich tanította meg dalt írni, aki meg Boz Scaggs-nél szerezte ilyen irányú tapasztalatait (Boz ragasztotta a Kid jelzőt Luke-ra, noha zenekarában Steve Porcaro és Lenny Castro is pont ugyanannyi idős volt). Boz Scaggs két nagyon sikeres lemezén már Luke is játszott a hetvenes évek végén. Így megy ez a zenészek közt…
Az is mai napig hat a gitáros gondolkodására és cselekedeteire, hogy noha a TOTO egy mesterségesen összerakott, csupa jó stúdiózenészből álló zenekarnak tűnik, valójában többségük ugyanazon kaliforniai középiskolába járt. A gyökerektől nem szakadtak el egész pályájuk során, bárhová sodorta őket az élet, egymás szólólemezein is mindig felbukkantak. Luke rengetegszer hivatkozik hol támaszként, hol azóta elszenvedett veszteségként, hogy zenésztársai többsége egyben barátja is volt, ami örömmé tette a zenélést.
The Professionals
Miközben, különösen zenész körökben, Lukathert a félisten kategóriában tartják számon, a hétköznapi zenerajongók számára továbbra is inkább az egyik legismertebb stúdiózenész. Ezt önéletrajzi könyvében a ”The Gospel According to Luke”-ban is hosszasan taglalja. Egyrészt, hogy óriási iskolája volt a világklasszis zenésszé válásnak a sok ezer (minimum 1500 lemezen játszott, és ez csak azok a száma, amin feltüntették a nevét) album felvétele, másrészt, hogy az elmúlt két évtizedben csupán barátságból szerepel más cimborái lemezein.
Hősünk nagyon büszke rá, hogy abba a korszakba született bele (hetvenes évek vége és nyolcvanas évek), amikor reggel (na jó, délelőtt) megjelent a hírneve alapján meghívott zenész az adott énekes albumának aznapi felvételén és jó esetben kotta alapján, elsőre-másodjára fel kellett rántani a gitártémát és kicsit szabadabban improvizálni egy odaillő szólót. Luke Olivia-Newton Johntól kezdve Michael Jacksonig (Igen, a Thriller album!) ezt nagy hozzáértéssel tette. Ebben természetesen olyan társai voltak, mint David Paich és Jeff Porcaro (aki erre a legtöbbet a Steely Dan-nél edzhetett). Ha létezne angolul a Kőprofik cím, azt nekik nyugodtan oda lehetne ítélni.
Az évtizedek óta megtiszteltetés, ha valakit Luke meghív a lemezére vagy turnézenekarába játszani. Aki hallotta már Steve-et ceremónia mesterként bemutatni zenésztársait, az tudja, hogy mindenkit úgy vezet elő, mintha az aznapi koncert kedvéért szakította volna csak meg a Parnasszuson töltött idejét.
Örök keserűsége, hogy noha Jeff Porcaro oszlopos, David Paich pedig rendszeres zenésze volt a Steely Dan lemezfelvételeknek, sőt a gitárosokkal is mind játszott együtt (pl. Larry Carlton, Lee Ritenour), őt sosem hívták meg a new yorki cinikus zsenik közös zenélésre. Ezt megunva írt is magának egy Steely Dan stílusú és keserű szövegű nótát az Ever Changing Times lemezre (Stab in the Back).
Nagy megtiszteltetésként lehetősége volt azonban játszani a sok száz másik legenda között Miles Davissel, aki a Fahrenheit album záródalát színesítette (Luke véleménye szerint inkább átírta). Szintén nagy büszkesége, hogy George Harrison-t barátai között tudhatta utolsó éveiben. A Ringo Starr All-Star Band-nek pedig 2012-től tagja, több régi cimbijével együtt.
A gyűrűk ura
A már említett módon, Luke a legfiatalabbként került be a profi zenészek leghíresebb zenekarába a TOTO-ba. Aztán teltek múltak az évek, sokat tanult mindenkitől, dalszerzésről és zenekarvezetésről. Mindannyiukat sokkolta dobosuk (és legnevesebb zenészük), Jeff Porcaro korai, kertészkedés közben elszenvedett tragikus és homályos körülmények közt elszenvedett halála. Addigra Paich, noha a dalszerzésben aktívan részt vett, átengedte a marsallbotot Lukathernek. Aki nagyon nehezen élte meg a megváltozott szerepét színpadon és azon kívül is. Aztán zenekarvezetővé avanzsált, de persze énekes-gitáros-szerzőként is üzemelt. Ezt a nehéz szerepet, noha szerencsére az énekesi poszton később jött a segítség (az egy időre visszatért Kimball, majd Williams személyében), azóta is viszi. Ma már csak ő van jelen – egyetlen állandó tagként-, aki az elmúlt 43 évben minden lemezen és koncerten zenélt. Aki járt TOTO koncerten az látta, hogy fura módon a közönséggel való kommunikáció náluk nem az énekes feladata, hanem azt Luke oldja meg klasszis módon. Mert azért él, azért zenél, azért lélegzik, hogy színpadon játszhasson rajongóinak.
Tükör által homályosan
Luke magánélete sok mindennek nevezhető, de egyszerűnek nem. Nemrég, harmadik házasságát hátrahagyva ismét megtalálta a boldogságot, amint erre új albuma címével is utal. Önéletrajzi könyvében ő is bevallja, bár kissé szemérmesnek tűnve, hogy szinte zenésszé válásával egyidőben rögtön felvállalta az ezzel járó rock and roll életformát is. A drogokkal is, mint bárki akkoriban – ahogy írja-, közeli, de rabsággal nem járó barátságot kötött. Ez nem zavarta meg session munkáit sem, sőt nagyon büszke rá, hogy olyan nem volt, hogy időben ne jelent volna meg a stúdióban a felvételek kezdetekor, munkára készen (ez nem volt sajnos igaz a TOTO mindenkori énekeseire, sőt az 1982-es csúcsról részben Kimball függősége miatt indultak el lefelé).
Az itallal már kissé bonyolultabb a kapcsolata, a sok elszenvedett személyes tragédia (Jeff, majd Mike Porcaro és imádott édesanyja halála is) mind az ital karjaiba lökte megélése alapján. Ezt a koncertjein is gyakran lehetett tapasztalni, bár legtöbbször csak amolyan vidám hangulatba került, de színpadképesen!
Aztán a könyvében bevallja, hogy mintegy tíz éve, a mélyponton hagyta abba az ivást, külső segítség nélkül, szinte egyidőben néhány „falubelijével”, mint Eddie Van Halen, Neal Schon és Slash.
Három gyermekével nagyon jó a kapcsolata, a fia régóta zenél, a legutóbbi budapesti TOTO koncerten előzenekarként léptek fel csapatával. Legkisebb gyermeke autista, akit a Jóisten legnagyobb ajándékaként él meg, mint apa.
Cats
Luke kiejtése és szóhasználata jellegzetesen kaliforniai, annak minden dinamikájával és „rágógumi” lazaságával. Könyvében következetesen ”very nice cat”-ekről beszél számos zenész kapcsán. Ők, mind a „nagyon jó srác” kategóriába tartoznak. Ők az a mintegy két tucat kaliforniai zenész barátja, akik mindig fel-felbukkanak szólólemezein és a TOTO mindenféle turné reinkarnációiban. Mindegyikőjükről utólag is végtelen szeretettel és zenészi tisztelettel nyilatkozik. Azt azért érezni, hogy van egy kimondott-kimondatlan köre a Kalifornia jó levegőjén és hallatlanul inspiráló zenei környezetén nevelkedett muzsikusoknak, amibe vagy beletartozol, vagy nem. Luke ide sorolható és másokat is e szerint ítél meg.
Az utolsó mohikán
A muzsikus zenei hozzáállására nagyon rányomja a bélyegét, hogy a hetvenes évek legendás, albumközpontú stúdió környezetében nevelkedett, és a nyolcvanas években élte zenészi fénykorát (anyagi és rivaldafény szempontjából természetesen). Minden nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy mennyire „természetes módon” veszik fel a lemezeiket, és hogy az a legalapvetőbb, hogy ugyanazt élőben is el kell tudni játszani. Nem véletlen, hogy a TOTO koncerteken mindig is zenészek százai-ezrei jönnek megnézni, hogyan is csinálják az albumon hallható briliáns trükköket élőben. Ez a hozzáállás mára rég nem domináns a zeneiparban. Mint ahogy az albumok jelentősége sem. De Luke ezen már nem tud változtatni, és nem is akar. Inkább morog egy sort mindig…
Keserű méz
Miközben Lukather a színpadon egy szívvel-lélekkel a közönséget éltető és keblére ölelő figura, nyilatkozataiból nem nehéz kihallani az állandó csalódottságot, az el nem ismertség érzését. Pedig nem egy zenei szaklap választotta már a világ legjobb rock gitárosának! Na, nem mintha másik ötven zenész ugyanúgy nem érdemelné meg ezt…
Az az állandó keserűség munkál benne, hogy noha a zenész szakma és a rockzenéért komolyan rajongók nagyon jól ismerik és elismerik, a hétköznapi emberek jó esetben az Africa-val (amit Luke semmi szín alatt nem akart, hogy lemezre kerüljön, annyira idétlen nótának tartotta) és a Rosanna-val azonosítják. Önéletrajzi könyvéből és interjúiból is átszűrődik az állandó igazságtalanság érzet, hogy mennyi tehetségtelenebb és kevesebbet dolgozó zenész lett – igaz, csak ideig-óráig- sikeresebb.
Lehetne hosszasan fejtegetni, ő is megteszi így utólag, hogy mikor, mi csúszott félre azután, hogy a debütáló album sikerét is messze meghaladva, a IV. lemezzel, az 1982-es Grammy díjátadóról öt jelöléssel és három elnyert díjjal térhettek haza. Az 1983-as díjkiosztón pedig szinte az egész TOTO tagság ünnepelhette aktív részvételét Michael Jackson Thriller albumának aranyesőjében (igen, a Beat It klasszikussá nemesült riffjét Luke játssza, a félreismerhetetlen szólót pedig Eddie Van Halen). És ekkoriban a Grammy-díjaknak még nagy értéke volt a pop-rock zenében, ezt ne felejtsük!
Posztercsapatnak a legnagyobb rajongóik sem neveznék a TOTO-t és többen kínosan vigyáztak arra, hogy a színpadon sem hagyjanak, a kiváló zenészi teljesítményen kívül maradandó nyomot. Ezt, valamint, hogy néha valóban bohócnak öltöztették, fazonírozták őket, Luke is készséggel elismeri. Mára mindennek szerencsére semmi jelentősége nincs.
Aztán az 1984-es Isolation album új énekessel, Fergie Frederiksennel készült el, majd az aréna turnénak indult koncertsorozat kisebb sportcsarnokokban fejeződött be…
Ezért is szereti Luke annyira az európai közönséget, hiszen, miközben némelyik albumuk meg sem jelent a tengerentúlon, Franciaország és Hollandia nem feledkezett el róluk, folyamatosan a listák élén landoltak albumaik, és turnéik is teltházasak voltak. Amerika az elmúlt néhány évben jött rá, hogy ez a zenekar, így vagy úgy létezik, amikor is a Rosanna, majd az Africa daluk (már megint) feldolgozásai népszerűek lettek. Kis szépségtapasz Luke lelkére és bankszámlájára.
I Found the Sun Again
Az elmúlt év(tized)ek befelé forduló és keserű, gyakran szinte mérges lemezei után az új album sokkal könnyedebb, szellősebb. A dalok jelentős része jóleső feldolgozás a kedvencektől, és a saját szerzemények is inkább a zenélés örömét sugallják, semmint a világ kiegyenesítésének hiábavaló igényét. Reméljük, hogy negyven év után a szerető családi háttér és a sok-sok ”nice cat” barát segít elengedni a valamikori Kid-nek a görcsöket a mindennapokban. A színpadra nagyon várunk vissza Luke, tudjuk, hogy ott nincs kétséged, hogy jó helyen vagy a szeretet áradatban!
